A Liga többéves bérfelzárkóztatási programot dolgoz ki a társkonföderációkkal

Gazdaság, 2016.05.30

A Liga Szakszervezetek többéves bérfelzárkóztatási programot dolgoz ki, a tervek szerint a társkonföderációkkal közösen - mondta a Liga új elnöke a konföderáció jövőjéről tartott sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

Doszpolyné Mészáros Melinda kiemelte: azt szeretnék, ha a minimálbér a 8 órás teljes foglalkoztatás esetén elérné a létminimum szintjét. Ennek érdekében a szakszervezet erősíteni akarja kapcsolatait a munkaadói és a munkavállalói szervezetekkel - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta: a Liga, a társkonföderációkkal együttműködve, meg szeretné mutatni a munkavállalóknak, hogy kész és képes kiállni a dolgozói érdekekért.

A szakszervezet várhatóan a jövő hét elején kezdi meg a tárgyalásokat a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) munkaadói oldalának képviselőivel, ahol többek között egyeztetnek majd a bérviszonyokról és az egyes területeket érintő létszámgondokról - mondta. Hozzátette, a Liga folytatni kívánja a tárgyalásokat a VKF keretein belül a munka törvénykönyvének átdolgozásáról, a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj rendszerének rendezéséről és a sztrájktörvényről.

Hozzátette, nagy hangsúlyt helyeznek majd azokra az ágazati problémákra amelyek például az egészségügyben és szociális ellátásban foglalkoztatottakat érinti, illetve a köznevelésben, közoktatásban tapasztalható szakmapolitikai, létszámbeli és bérproblémák kezelésre. Ezen túlmenően foglalkoznak a vízügyi ágazatban kialakult foglalkoztatási anomáliákkal és a közlekedési ágazat bérviszonyaival - fogalmazott.

Elmondta, a múlt héten a Liga minden ágazatot megkeresetett, mivel szeretné összegyűjteni azokat a problémákat, amelyek kezelése, megoldása a konföderáció feladata.

Kifejtette, fontos feladatuk az is, hogy megteremtsék a szakszervezet belső, személyi és gazdasági stabilitását.

Doszpolyné Mészáros Melindát május 26-án választották meg a szakszervezet elnökének.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!