Átadták a Budapesti Szabadkikötő új logisztikai csarnokait

Gazdaság, 2018.10.16

Átadták a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. új logisztikai csarnokait kedden a csepeli szabadkikötő létrehozásának 90. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Csepelen.

Átadták a Budapesti Szabadkikötő új logisztikai csarnokait A két, 5 ezer és 10 ezer négyzetméter alapterületű csarnokot a zrt. mintegy 2 milliárd forint beruházással alakította ki, a területet 90 százalékban már bérbe adták.

Az ünnepségen felolvasták Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára üdvözlő beszédét, aki hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a rendezvényen. Az államtitkár közölte, a dunai tengerhajózásnak köszönhetően az 1930-as évektől Budapest és Csepel, több mint 1600 folyamkilométerre a Duna torkolatától, "tengeri kikötővé" vált.

Kifejtette, sok év telt el a kikötő átadása óta, de jelentősége, stratégiai fontossága nem kopott.

Elmondta, a kormány számára kiemelten fontos a meglévő kikötők fejlesztése, így a csepeli szabadkikötő modernizálása is folyamatosan napirenden van. Hozzátette, 2015-ben 3,5 milliárd forintból újult meg a csepeli létesítmény. Az európai uniós támogatással létrejött beruházás fontos lépés azon az úton, hogy a csepeli szabadkikötő Közép-Európa egyik legkorszerűbb közforgalmi kikötőjévé és logisztikai bázisává válhasson - mutatott rá az államtitkár.

Sztilkovics Szávó, a Mahart-Szabadkitötő Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, a csepeli szabadkikötő mindennapjait a magyar állami tulajdonban lévő Mahart-Szabadkikötő Zrt. és a magyar magánbefektetői tulajdonú Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. határozza meg. Úgy vélte, az állami tulajdonlás garancia arra, hogy a szabadkikötő ezután is bármely vállalkozás számára egyenlő feltételekkel használható kikötő, és logisztikai központ legyen.

Elmondta, a szabadkikötőben hamarosan több mint ezren dolgoznak csaknem 100 vállalkozásnál.

Cseh Ottó, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a területen az elmúlt 12 évben a zrt. 20 milliárd forintot fektetett be 8,5 milliárd forint állami támogatás mellett, amelynek során kikötői szolgáltatásokat, közlekedési útvonalakat, A-kategóriás raktárcsarnokokat építettek és fejlesztettek. Terveik szerint további 150 ezer négyzetméter raktárcsarnok építését kezdik meg - ismertette.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere (Fidesz-KDNP) köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a kerület és a Csepeli Szabadkikötő élete szorosan összekapcsolódik. Hozzátette: Csepel gazdaságilag erős, folyamatosan fejlődő kerület, a csepeli szabadkikötő fejlődését az önkormányzat továbbiakban is segíti.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Átadták a Budapesti Szabadkikötő új logisztikai csarnokait Átadták a Budapesti Szabadkikötő új logisztikai csarnokait Átadták a Budapesti Szabadkikötő új logisztikai csarnokait
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!