Az MNB csatlakozott a Mesterséges intelligencia koalícióhoz

Gazdaság, 2018.10.09

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapító tagként csatlakozott a kormányzati, piaci és tudományos szereplők által kedden megalapított Mesterséges intelligencia koalícióhoz - közölte a jegybank az MTI-vel.

Az új testület feladata a mesterséges intelligenciával kapcsolatos közös stratégia és fejlesztési irányok megfogalmazása, és az együttműködési keretrendszer kialakítása annak érdekében, hogy Magyarország e technológia terén az európai élvonalba kerüljön. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kezdeményezett koalíció alapító nyilatkozatát - több mint 70 egyetemi és akadémiai kutatóközponttal, technológiai vállalattal és állami szereplőkkel együtt - a jegybank részéről Windisch László, az MNB alelnöke írta alá kedden Balatonfüreden.

A mesterséges intelligencia az elemzések szerint 2030-ra 13 300 milliárd euróval növeli majd a globális gazdaság teljesítményét. A belföldi pénzügyi rendszer szereplői - önálló fejlesztésekkel vagy pénzügyi technológiai (fintech) cégekkel összefogva - is egyre gyakrabban alkalmazzák ezt a technológiát. Az MNB egy korábbi felmérése szerint például a magyarországi biztosítók, pénztárak és pénzügyi közvetítők 30 százaléka már használ valamiféle mesterséges intelligencia megoldást.

Az MNB idén külön fintech lab szervezeti egységet alapított a pénzügyi technológiai innovációk, így a mesterséges intelligencia hatékony fejlesztésének és alkalmazásának előmozdítására. A szintén a jegybankon belül létrehozott innovation hub egyrészt szabályozói támogató platformként működik az innovátorok számára az újításaikkal kapcsolatos pénzügyi jogi kérdések tisztázására, másrészt az információmegosztást és együttműködést szolgáló kommunikációs felület is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!