TV műsor

Az Uniqa új biztosítási modellt vezet be Magyarországon

Gazdaság, 2018.09.14

Új biztosítási modellt indít Magyarországon az Uniqa, a projekt költségvetése eddig mintegy 4 millió euróra tehető, a biztosító társaság azt tervezi, ha sikeres lesz a modell, a nemzetközi biztosítási piacra is bevezetik.

Kurtisz Krisztián, a magyarországi Uniqa Biztosító vezérigazgatója pénteken Budapesten egy sajtóbeszélgetésen elmondta: a társaság új generációs biztosítási modellje elsősorban az Y és Z generációs fiatalokat, illetve az innovatív megoldásokra nyitott X generáció tagjait célozza meg. A magyarországi Uniqa fejlesztésében megvalósuló innováció stratégiai jelentőségű lehet, ha a piaci fogadtatása sikeres lesz, az Uniqa Group más európai országokra is kiterjeszti a modellt - tette hozzá.

A vezérigazgató közölte, hogy az anyavállalat több mint 4 millió eurót fektetett egy budapesti innovációs cég, a CherryHub Kft. megalapításába, hogy kidolgozzák a Cherrisk elnevezésű modellt. Ennek segítségével a lakás-, casco-, baleset- vagy utasbiztosítások a minden eszközre optimalizált online felületen néhány adat megadásával egyszerűen megköthetők, és egy kár rendezése akár percek alatt is megtörténhet. Kurtisz Krisztián elmondta: már 50 ezer látogató kereste meg a pilot program honlapját.

Wolfgang Kindl, az Uniqa International AG vezérigazgatója kifejtette: az anyacég is a Magyarországon futó pilot programot helyezte fókuszába, hiszen a következő 4-5 évben felméréseik szerint az ügyfeleik felét már az 1995 után születettek fogják kitenni, így fokozott figyelmet kell fordítani az ő igényeikre.

Rámutatott: az Uniqa Group a közelmúltban indította el 500 millió eurós digitális transzformációs és innovációs programját, a magyarországi leányvállalat mostani pilotprogramja is ehhez illeszkedik. Ha az elképzelést a való élet is igazolja, akkor Budapest az új modell innovációs központjává válhat, ez lehet az első határokon átnyúló biztosítási platform.

Az Uniqa Biztosító tavaly 820 millió forint adózás előtti nyereséget ért el, 2018-ban mintegy 1,4 milliárd forint adózás előtti eredményt vár a biztosító vezetése.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!