Az MNB tízmilliós bírságot szabott ki a KEG négy vezető beosztású tisztségviselőjére, és 13 milliót a cégre

Gazdaság, 2017.11.22

A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. (KEG) igazgatótanácsi és auditbizottsági tagjai jogsértően megakadályozták a cég 2015. évi jelentésének közzétételét, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint bírságot szabott ki együttesen a négy emberre. Mivel a cég a tavalyi éves és idei féléves jelentését sem tette közzé a céget 13 millió forintra bírságolta a jegybank, amely büntető feljelentést is tett.

A Magyar Nemzeti Bank a KEG célvizsgálatát lezáró, szerdán publikált határozataiban ismételten felszólította a kibocsátót: haladéktalanul tegye közzé a 2015. pénzügyi évre vonatkozó éves jelentését.

A jegybank az igazgatótanács elnökét 4 millió, az auditbizottsági tagsággal rendelkező három igazgatótanácsi tagot egyenként 2 millió forintra bírságolta.

Az MNB már tavaly is kifogásolta, hogy a KEG április 30-ig nem tett eleget közzétételi kötelezettségének, így tavaly májusban felfüggesztette a kibocsátó részvényeinek tőzsdei kereskedését, 6 millió forintra bírságolta a céget és kötelezte az nyrt.-t, hogy haladéktalanul intézkedjen a közzétételről.

A jegybank ezután többször eredménytelenül kért tájékoztatást az intézkedésekről, majd 2017. februárjában célvizsgálatot indított.

Az MNB megállapította: az igazgatótanács indokolatlanul késett a megfelelő könyvvizsgáló felkutatásával; olyan állandó könyvvizsgálót javasolt a közgyűlésnek, amelynek nem volt meg a kibocsátó könyvvizsgálatának jogszerű elvégzéséhez szükséges minősítése; az nyrt. a célvizsgálat lezárásáig sem intézkedett a 2015. pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolók összeállításáról. A jegybank megállapítása szerint az igazgatótanács magatartásával meghiúsította, hogy a KEG Nyrt. közzétegye jelentését, tagjai - akik a vizsgálat indításakor és azóta is betöltik e tisztet - személyesen felelősek a testület jogsértéséért.

A célvizsgálathoz a KEG semmilyen dokumentumot nem adott át az MNB-nek az auditbizottság működéséről. Így arról sem, hogy segítették-e az igazgatótanácsot például a könyvvizsgáló kiválasztásában, és az éves beszámolók könyvvizsgálatának figyelemmel kísérésében. Emiatt az auditbizottság tagjait is személyes felelősség terheli a testület mulasztásáért - közölte a jegybank.

A KEG a 2016. évi éves jelentését sem tette közzé. Az újabb jogsértésért a jegybank 8 millió forintos bírsággal sújtotta.

Ráadásul a 2017. első féléves jelentését sem tette közzé a KEG, az MNB ezért 5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki és felszólította a féléves jelentés haladéktalan közzétételére.

Az MNB a feltárt jogsértések miatt törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a cégbíróságon, a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása miatt megkereste az adóhatóságot, és a számvitel rendjének megsértése gyanújával büntető feljelentést tett.

Az MNB a KEG Nyrt.-nél a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzés szabályainak esetleges megsértését jelenleg is vizsgálja, ezért visszamenőleges tulajdonosi megfeleltetést is elrendelt a részvényeknél.

A tőzsdei nyilvános részvénytársaságok átlátható működési követelményeit alapjaiban sértő jogsértések miatt az MNB arra is felhívta a kibocsátó figyelmét: ha rendszeres tájékoztatási kötelezettségeinek továbbra sem tesz eleget, végső soron előírhatja a KEG-részvények tőzsdei terméklistáról történő törlését is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!