TV műsor

BÉT - Az OTP kivételével estek a vezető részvények

Gazdaság, 2019.12.03

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,05 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 43 048,25 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a hangulat romlása miatt alapvetően esnek a nemzetközi részvénypiacok. Hozzátette, a magyar piacon is inkább az eladók domináltak, főleg a Mol és a Richter esetében, miközben az OTP jól tartotta magát.

A Mollal kapcsolatban megjegyezte, hogy a rossz novemberi finomítói marzsok miatt továbbra is negatív a papír megítélése, de a gyengülésében leginkább meghatározó a nemzetközi hatás volt. A vezető elemző szerint a kereskedelmi háborúban több, negatívan értékelhető bejelentés is volt a EU-val és Kínával szemben, emiatt pesszimista a hangulat.

Donald Trump amerikai elnök a brit fővárosban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: "nincs határidő" az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás megkötésére, lehet, hogy csak a jövő évi elnökválasztás után írják alá az egyezséget.

Az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatala még hétfőn bejelentette, hogy évi 2,4 milliárd dollár értékben javasol bizonyos francia árucikkekre esetenként 100 százalékot is elérő pótlólagos vámot. Az Európai Bizottság egyik szóvivője közölte: az Európai Unió egységesen lép fel az Egyesült Államok azon fenyegetéseivel szemben, hogy súlyos pótvámmal sújt bizonyos francia termékeket az internetes óriáscégekre kivetett digitális adó miatt.

A Mol árfolyama 54 forinttal, 1,89 százalékkal 2800 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 30 forinttal, 0,21 százalékkal 14 300 forintra - 14 380 forintos történelmi csúcsuk közelébe - erősödtek, forgalmuk 6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 3 forinttal, 0,68 százalékkal 439 forintra esett, forgalma 111,6 millió forint volt.

A Richter-papírok 45 forinttal, 0,77 százalékkal 5770 forintra gyengültek, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3889,50 ponton zárt kedden, ez 68,11 pontos, 1,72 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!