Csökkenő bevételek mellett enyhe többlettel zárta a román államháztartás az első két hónapot

Szerencsejáték, 2017.03.28

Csökkenő bevételek mellett a GDP arányában 0,05 százalékos többlettel zárta a román államháztartás az idei első két hónapot - közölte kedden a román közszolgálati rádió a bukaresti pénzügyminisztérium adataira hivatkozva.

A tavalyi azonos időszakban 0,10 százalék volt a GDP-arányos többlet. A román államháztartás bevételei 34,9 milliárd lejt (2373 milliárd forint) értek el, ami 1,4 százalékkal alacsonyabb 2016 első két havához mérten. A román kormány az idei költségvetésben 14 százalékkal magasabb bevételt tervezett.

A bevételek csökkenését főként az általános forgalmi adóból (áfa) származó jövedelmek csaknem 16 százalékos visszaesése okozta, de a jövedéki adóból is 5,3 százalékkal kevesebb gyűlt az államkasszába. Romániában tavaly óta két lépésben csökkentették az áfát 24 százalékról 19 százalékra. A pénzügyminisztérium szerint az adatokban még a tavalyi, 4 százalékpontos áfacsökkentés is érezteti hatását.

A kiadások 0,3 százalékkal mérséklődtek. A személyi kiadások 13,3 százalékkal, a szociális kiadások 9,4 százalékkal nőttek, ugyanakkor az eszköz- és szolgáltatás-beszerzésre 5,1 százalékkal kevesebbet költöttek. Beruházásokra a GDP 0,11 százalékát, 870 millió lejt fordítottak.

A Nemzetközi Valutaalap március közepén figyelmeztette a román kormányt, hogy az államháztartási hiány elérheti a GDP 3,7 százalékát, ha nem változtat a költségvetés szerkezetén. Az Európai Bizottság is 3,6 százalékos deficitet vetített előre, miközben a román kormány 2,98 százalékos államháztartási hiányt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!