Egymilliárd forint támogatás a kkv-k tőzsdei bevezetéséhez

Gazdaság, 2017.07.25

Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Kkv-szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében - jelentette be az MTI-nek adott nyilatkozatában kedden Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A felhívás része annak az átfogó tőzsdefejlesztési programnak, melynek eredményeképpen a tőkeági forrásbevonás szerepe növekszik a magyar vállalatok finanszírozásában, hatékonyan kiegészítve a túlsúlyban lévő banki hitelezést - tette hozzá.

A kiemelt program két részből áll. Az elsőben a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló képzési programban résztvevő kkv-k nyerhetnek támogatást, a második keretében a kkv-k tőzsdei felkészülését, bevezetését támogató program indul - közölte az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!