Együttműködési megállapodást kötöttek az agrárszervezetek a kamarai választásokra

Gazdaság, 2017.07.05

Együttműködési megállapodást kötött szerdán Budapesten 17 agrárszervezet a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségével (Magosz) arról, hogy szövetségben indulnak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara novemberi választásán.

Az eseményen Jakab István, a Magosz elnöke hangsúlyozta, hogy az agrárélelmiszer-gazdaság képviselőinek összefogása uniós szinten is példaértékű lehet. Hozzátette, hogy a szakmai szervezeteknek a technológiák, a klíma és a környezeti feltételek, valamint a nemzetközi piacok változásaira is választ kell találniuk.

Jelentős kihívásnak nevezte többek között a vízgazdálkodást is, hiszen - mint fogalmazott - érdemi mezőgazdasági termelés öntözés nélkül ma már nem folytatható Magyarországon. Kiemelte emellett azt is, hogy a világpiacon csak jól szervezett szakmai együttműködéssel lehet sikeresen megjelenni, ezért nemcsak a termelők, hanem a kereskedők és a feldolgozók képviseletére is szükség van.

A Magosz elnöke felidézte, hogy az aláírt megállapodás az 5 éve kezdődött együttműködés folytatása, amelyet akkor 12 szakmai szervezet kötött. A Magosz július 15-ig benyújtja a nyilvántartásba vételi kérelmet, hogy az együttműködés résztvevőivel hivatalosan is elindulhasson a november 3-ára kitűzött kamarai választásokon - közölte Jakab István.

Az együttműködési megállapodást a Baromfi Termék Tanács, a Magyar Biokultúra Szövetség, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége, a Magyar Díszkertészek Szövetsége, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Hangya Szövetkezetek Együttműködése, a Országos Erdészeti Egyesület, a Kisgazda Polgári Egyesület, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Magyar Állattenyésztők Szövetsége írta alá a Magosszal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!