TV műsor

Elfogadta a román kormány az idei első költségvetés-kiigazítást

Külföld, 2017.09.13

Elfogadta szerdán a román kormány az idei első költségvetés-kiigazítást, amely szerint a kabinet a korábbinál nagyobb, 5,6 százalékos gazdasági növekedésre számít.

Eredetileg 5,2 százalékos GDP-bővüléssel számoltak. Ionut Misa pénzügyminiszter a kormányülésen elmondta: a bruttó hazai termék (GDP) értéke 837,1 milliárd lej lesz, ami 5,6 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez mérten. Az államháztartási hiány GDP-arányosan változatlanul 2,96 százalék marad, tette hozzá.

A pénzügyminiszter szerint pozitív kiigazításról van szó, vagyis a kormány több pénzt költhet. Egyes elemzők kételyeiket fejezték ki ezzel kapcsolatban és azt nehezményezték, hogy a kormány mintegy 10 milliárd lejjel (660 milliárd forint) csökkentette a beruházásokra fordítandó pénzt, ugyanakkor 5 milliárd lejt (330 milliárd forint) fordított a megemelt bérek fedezésére és további 3 milliárd lejt (198 milliárd forint) a nyugdíjak kifizetésére.

A kiigazítás következtében a kormány összesen 28,7 milliárd lejt (1 894 milliárd forint) fordít közberuházásokra a tavalyi 29,5 milliárd lej helyett. Az eredeti költségvetés-tervezetben 39,4 milliárd lej szerepelt ennél a tételnél, amit egyes elemzők eleve túlméretezettnek tartottak. Szerintük előfordulhat, hogy még a 28,7 milliárd lejt sem fogják tudni elkölteni a közberuházási projektek nehézkes haladása miatt. Ez az összeg tartalmazza a Románia által lehívható európai uniós strukturális alapokat is.

A közlekedési minisztérium a kiigazítás fő vesztese, az ő költségvetését 6,2 milliárd lejjel csökkentették, míg a regionális fejlesztésért és európai uniós alapokért felelős minisztérium költségvetése mintegy 1,8 milliárd lejjel apadt.

A román gazdaság az első fél évben 5,8 százalékkal nőtt.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!