FM: a Mezőhegyesi Ménesbirtokot mintagazdasággá fejleszti a kormány

Gazdaság, 2015.12.08

Mezőhegyesen az állami ménes fejlesztésével, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. földjeit is felhasználva az állam mintagazdaságot kíván létrehozni, Mezőhegyesi Állami Ménes néven - közölte a Földművelésügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormány mintagazdaságként újjáalapítja a nagy hagyományokkal rendelkező mezőhegyesi ménesbirtokot, amely magánkézből újból tartósan állami tulajdonban lévő mezőgazdasági vállalkozás lesz ugyanúgy, mint ahogy volt háromszáz éven keresztül. Az erről szóló kormányrendelet hamarosan megjelenik.

A mezőhegyesi mintagazdaság működéséhez a kormány mintegy 3500-4000 hektár állami földet rendel, amely biztosítja a ménesbirtok jövőjét, ezzel a nemzetgazdaság szempontjából országosan és helyben is kiemelt jelentőségű fejlesztést valósít meg a térségben.

Az állam felelősséget kíván vállalni az ott dolgozó több száz emberért. A mezőhegyesi mintagazdaság megfelelő garancia lesz az adóbevételekre, a munkahelyek megtartására - írták.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok a 2004-ben történt privatizálásáig nemcsak Magyarország, hanem Európa legrégebbi állami birtoka volt. A kormány mérlegelte Mezőhegyes városának, önkormányzatának, képviselő-testületének, illetve a mezőhegyesi agrárcégekben dolgozó munkavállalóknak a kérését és javaslatait. Ezt követően döntött a ménesbirtok mintagazdasággá történő fejlesztéséről, "hogy kijavítsa azt a hibát, amit a szocialista kormány 2004-ben elkövetett, amikor a ménesbirtokot magánkézbe játszotta át".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!