Innovációs hivatal: összehangolt forrás-felhasználással lehet fenntartható a KFI-rendszer

Gazdaság, 2016.05.24

Csak a hazai és uniós források összehangolt, egymást kiegészítő értékteremtő felhasználásával tehető hatékonnyá a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer - közölte Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke az Európai Bizottsággal kedden közösen tartott "Stairway to Excellence" (S2E) című rendezvényen a hivatal tájékoztatása szerint.  

A hivatal versenypályázati portfóliójában mintegy 30 kutatási, fejlesztési és innovációs célú program pályázható, és az év második felében további felhívások nyílnak meg.

A rendezvényen az NKFI Hivatal elnöke kiemelte, bár Magyarország egyelőre lemaradásban van Európa KFI szempontból legeredményesebb nemzetei mögött, a 2020-ig tartó időszak célkitűzése a felzárkózás, hogy a hazai szervezetek is sikerrel induljanak a nemzetközi megmérettetéseken - írja közleményében az NKFI.

Karsai Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint a rendezvényen arról beszélt, hogy 2020-ig csak a GINOP keretében több mint 700 milliárd forintra lehet pályázni kutatás-fejlesztés és innováció célokra. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az Irányító Hatóság nyitott az olyan kezdeményezésekre, amelyek a Strukturális Alapok és H2020 források összehangolt felhasználását támogatják - tájékoztatott a NKFIH.

A rendezvényen Colin Wolfe az Európai Bizottság regionális fejlesztésért felelős főigazgatóságának képviseletében köszöntötte a résztvevőket, felvázolva a "Stairway to Excellence" kezdeményezés céljait - írja közleményében az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!