ITM: az innováció nem kerülheti el a bányászatot sem

Gazdaság, 2018.08.30

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerint a jövőben az innováció nem kerülheti el a magyar bányászatot sem, az ágazat nem maradhat le a fejlődésben.

Kaderják Péter erről a 68. Központi Bányásznap csütörtöki ünnepségén, Pécsen beszélt, ahol kifejtette: kiemelt kormányzati cél, hogy Magyarországot dinamikus és minőségi gazdasági növekedés jellemezze, amiben a magas hozzáadott értéket biztosító, innovációra támaszkodó tevékenységeknek kell vezető szerepet játszaniuk.

A tárca jó ideje azon dolgozik, hogy minél korszerűbbé, olcsóbbá és takarékosabbá, ugyanakkor biztonságosabbá tegye a magyar energetikai rendszer működését, aminek a bányászat is része - hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, az ország ellátásbiztonságát leginkább garantáló energiamixet kell kialakítani: a nukleáris, a megújuló és a rendszernek rugalmasságot és biztonsági tartalékot is jelentő fosszilis energiaforrásokból.

A klímavédelem leginkább a fosszilis energiatermeléstől követel a korábbiaknál jóval nagyobb alkalmazkodást - mondta.

Hangsúlyozta: a magyar energiafüggőség csökkentésének része, hogy a kormány évről évre meghirdet bányászati koncessziókat, az utóbbi években a hazai szénhidrogén-kitermelés újra növekedésnek indult, és a jövőben reális esélye van a további növekedésnek.

A kormány az ország energiaellátásának egyik fontos biztosítékaként tekint a geotermikus energia bányászati koncesszió keretében történő kutatására, kinyerésére és hasznosítására. Ezért a meglévő bányászati szakmai tudásnak ezen a területen is nagy értéke lesz - jegyezte meg az államtitkár.

Kaderják Péter utalt arra is, hogy a nyáron kormányhatározatban rögzített ásványvagyon-hasznosítás és készletgazdálkodási cselekvési terv keretében a baranyai megyeszékhelyen innovációs központ létrehozását kezdeményezik. "Pécs azért is ideális választás a központ számára, mert az utóbbi két-három évtizedben ebben a térségben zajlottak a legnagyobb földtani kutatások" - magyarázta a politikus.

Süli János, a Paks II. beruházásért felelős tárca nélküli miniszter az eseményen mondott köszöntőjében a többi között az atomenergetika és bányászat kapcsolatának fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy a kormány kiemelten támogatja az ágazatot. Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkára beszédében meggyőződésének adott hangot, hogy a magyar bányásztársadalom nem csupán egy műszaki-gazdasági közösség, hanem értékteremtő, értékmegtartó közösség is, amely "a társadalom szövedékének egyik összetartó ereje".

Az ágazatban dolgozókat méltatva kijelentette: "a bánya fegyelmet, munkát és szaktudást követel".

A kormány továbbra is a nemzeti vagyon nagyon fontos elemének tartja a magyar szén-, érc- és ásványkincset, illetve azok hasznosításához szükséges szaktudás, szakképzés és munkaerő meglétét - összegzett az államtitkár, aki az új bányászati technológiákban rejlő lehetőségek alkalmazásának szerepét is hangsúlyozta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!