ITM: júniusban jól teljesített az elektronikai ipar

Gazdaság, 2018.08.13

Júniusban nagyon jól teljesített, 6,6 százalékkal nőtt az elektronikai ipar, ezen belül a híradástechnikai eszközök gyártása kiemelkedően, 44 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához képest - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán az ipari termelés adataira reagálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn tette közzé, hogy második becslése alapján júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi alig 0,4 százalékos emelkedés után.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy júniusban az egy évvel korábbihoz képest meghaladta a 10 százalékot a gumiipar és a hozzá kapcsolódó vegyipar teljesítménye, valamint a villamosberendezések gyártása. Emellett példás volt mind a faipar, mind a gyógyszeripar növekedése is - mondta. Arról is beszélt, hogy a gumiipar és a vegyipar teljesítménye az első hat hónap értékei alapján kiegyensúlyozott.

Kitért arra is, hogy az erőteljes növekedés az év hátralévő részében is megmaradhat, amit a helyettes államtitkár az új megrendelések 12,5 százalékos növekedésére, a kapacitás bővülésére, valamint a menedzser- és beszerzési bizalmi-indexekre alapoz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!