Jelentősen nőttek a kockázatitőke-befektetések az első negyedévben Magyarországon

Gazdaság, 2015.07.01

Az első negyedévben 4,4 milliárd forint összértékű kockázatitőke-befektetést hajtottak végre a magyarországi kockázatitőke-alapok, ami 56 százalékkal haladja meg a tavalyi azonos időszaki értéket - derül ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentéséből.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott tájékoztatás szerint a befektetések 40 százaléka az üzleti és ipari szolgáltatások területére irányult január és március között. A fogyasztási cikkek gyártása és kiskereskedelem 18 százalékkal, a számítógép és fogyasztói elektronikai ágazat 16 százalékkal részesedett. Ez a három ágazat adta az összes befektetés közel háromnegyedét.

Az első negyedévben összesen 26 befektetési tranzakciót zártak le a magyarországi kockázatitőke-alapok. A három hónap során két kilépés is történt, amelyek azonban csupán kisebb érdekeltségek eladását jelentették, összesen 70 millió forint értékben.

A befektetések átlagos értéke 171 millió forint volt, ezen belül az egyes ügyletek értéke a néhány millióstól a 767 milliós tranzakcióig terjedt. Az átlagos érték gyakorlatilag megegyezik a 2014-es 170 millió forintos átlaggal, az előző év azonos időszakának adatát azonban jelentősen, 22 százalékkal haladja meg.

Horgos Lénárd, a HVCA elnökségi tagja a közlemény szerint elmondta: a tavalyi első negyedévhez képest nőtt a kockázati tőke tranzakciók száma. A szakember további emelkedésre számít a következő hónapokban, hiszen az európai uniós Jeremie alapok, valamint a Széchenyi Tőkealap befektetési időszaka lejár 2015. végén.

A HVCA közölte azt is, hogy az első negyedévben a kockázatitőke-befektetések mellett sor került egy 95 milliárd forintos magántőke-beruházásra is. A Pamplona Capital Management megvásárolta a budapesti székhelyű Partner in Pet Foodot (PPF), amely Európa egyik legnagyobb sajátmárkás állateledel-gyártója, a kontinens 37 országának kiskereskedelmi hálózatait látja el termékeivel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!