Kihirdették a tudományos-innovációs ifjúsági tehetségkutató verseny első fordulójának eredményét

Gazdaság, 2020.01.06

Kihirdették a tudományos-innovációs ifjúsági tehetségkutató verseny első fordulójának eredményét - közölte a Magyar Innovációs Szövetség az MTI-vel hétfőn.

A 2019/2020. évi ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny 27 tagú szakmai zsűrije a beérkezett pályázatok 62 százalékát javasolta kidolgozásra. Így 95 fiatal, köztük 10 határon túli magyar diák folytatja a kutatási és innovációs tevékenységét a több mint 2,5 millió forint összegű ösztöndíjakért - közölték.

A Magyar Innovációs Szövetség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az M5 csatorna által meghirdetett tehetségkutató verseny speciális tanulmányi verseny, amelyen tudományos, innovatív projekteket kell megvalósítaniuk a fiataloknak.

A határidőre érkezett 99 pályázat közül a zsűri 61 kiemelkedő, főként informatikai és műszaki problémák megoldását, kidolgozását javasolta a második fordulóra - írták.

A végső döntést a zsűri az április végén tartandó ülésén hozza meg, amelyen nemcsak az ösztöndíj szétosztásáról döntenek, hanem kiválasztják azt a három pályázatot is, amelyek képviselik Magyarországot 2020 szeptemberében a spanyolországi európai döntőn.

A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból valósul meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!