Kocatelep és látogatóközpont épült Somogyban

Gazdaság, 2018.07.19

Kocatelepet, illetve egy oktató- és látogatóközpontot adtak át csütörtökön Somogy megyében, a somogyszobi Nagybaráti-pusztán tartott ünnepségen Nagy István agrárminiszter egyebek mellett a versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt.

Kocatelep és látogatóközpont épült Somogyban A kocatelepet a Pádpuszta Kft. építtette a Somogy megyei Iharosberény közelében, a megyében állattartással, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Claessens Group pedig oktató- és látogatóközpontot hozott létre Somogyszobnál.

Nagy István hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaságban ma a legfontosabb a versenyképesség növelése, ehhez elengedhetetlen a technológiai korszerűsítés, a hazai genetikai potenciál, a korszerű takarmányozás és a megfelelés a szigorú állategészségügyi követelményeknek.

Az elmúlt nyolc évben a mezőgazdaság exportja 52 százalékkal nőtt, az állattenyésztés kibocsátása 47,2 százalékkal bővült - emlékeztetett. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az állattenyésztés számos nehézséggel küzd, a sertéstenyésztésben például több válságos időszak is volt. A válságból az egyetlen kivezető út, az egyedüli megoldás a beruházás, a befektetés, erre jó példa a Pádpuszta Kft. és a Claessens Group fejlesztése, amely a magyar kormány számára is fontos - mutatott rá.

Nagy István beszélt az utánpótlás problémájáról is a mezőgazdaságban, ezért kedvezőnek nevezte, ha az agrárcégek segítik a fiatalok pályaorientációját.

Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője a Claessens Group tulajdonosait, a belga származású, magyar állampolgárságot szerző Claessens családot méltatva azt mondta: az elmúlt két évtizedben a hagyományokra építve, ahhoz saját ötletüket, szellemi, anyagi tőkéjüket hozzátéve sikeresen gazdálkodnak. Hozzátette, hogy a mostani fejlesztések révén 20-25 új munkahely jön létre.

Claessens Christophe, a Pádpuszta Kft. résztulajdonosa ismertette, az új, 4200 férőhelyes, csúcstechnológiának számító tejitató rendszerrel is felszerelt kocatelep 2,5 milliárd forintos zöldmezős beruházással épült, 20 százaléknyi támogatást nyert el a sertéstartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatból.

A telep négy hét múlva kezdi meg működését és a társaság stratégiai partnere, a Claessens Group számára is biztosít tenyészállatokat - tette hozzá.

Elmondta: a létesítmény élen jár az állatbetegségek elleni védelemben: a belépési előírások rendkívül szigorúak, a több mint nyolchektáros területet három méter magas betonkerítés veszi körül, megakadályozva a vad- és háziállatok bejutását, az általuk hordozott fertőzések terjedését.

Claessens Christophe az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó Pádpuszta Kft. a 2010-es évek elején alakult, dolgozói létszáma a kocatelep átadásával mintegy 40-re nő.

A nyilvános cégadatok szerint a kft. értékesítésének nettó árbevétele a 2016. évi 141 millió forintot követően tavaly mintegy 173 millió forint, az adózott eredménye a tavalyelőttinél mintegy 3 millió forinttal kevesebb, 22 millió forint volt.

Claessens Peter, a Claessens Group egyik tulajdonosa a cégcsoport 40 millió forint saját forrásból kialakított oktató- és látogatóközpontjáról elmondta, hogy azt iskolásoknak hozták létre az agrárszakma népszerűsítésére és saját tevékenységük bemutatására. "A fiatalok látni fogják, hogy az agrármunka menő, már rég nem egyenlő a sáros csizmával" - közölte.

Az üzletember kiemelte, hogy a cég tevékenységét igyekszik a fenntartható fejlődés jegyében végezni. Példának hozta fel, hogy a tej hűtéséhez kútvizet használnak, amivel ezután az állatok hőstressz elleni zuhanyoztatását és a kukoricaföld öntözését biztosítják, a permetezést kizárólag csapadékvízzel oldják meg.

A Claessens család mintegy két évtizede vásárolta meg a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégét, cégcsoportjuk mára Somogy legnagyobb állattartójává vált, szarvasmarha tartással, tejtermeléssel, sertéstenyésztéssel és -hízlalással, növénytermesztéssel foglalkozik.

Claessens Peter idén márciusban az MTI-nek azt mondta, hogy 2 ezer tehenük van, éves tejtermelésük 20 millió liter, kocaállományuk 8 ezer egyedből áll, az állatok etetéséhez szükséges takarmányt saját szántóföldjükön termelik, valamint környékbeli gazdáktól vásárolják.

A cégcsoporthoz tartozó Claessens Kft., Agrár Kft. és Csicsó Pig Kft. tavaly együttesen mintegy 10 milliárd forint árbevételt ért el, ez 25 százalékkal haladta meg az előző évit.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Kocatelep és látogatóközpont épült Somogyban Kocatelep és látogatóközpont épült Somogyban Kocatelep és látogatóközpont épült Somogyban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!