Külföldön terjeszkedik a TÜV Rheinland Tudásközpont

Gazdaság, 2014.06.15

Az Óbudai Egyetemmel közösen működtetett TÜV Rheinland Tudásközpont külföldön terjeszkedik a helyi egyetemekkel együttműködve a magyarországi tapasztalatok alapján - nyilatkozta Czitán Gábor, a tudásközpontot működtető TÜV Rheinland Hungária Akadémia Közhasznú Alapítvány elnöke az MTI-nek.

Elmondta, hogy a kelet-európai régióban a tudásközpont létrehozása iránt nagy az érdeklődés, elsősorban Bosznia-Hercegovinában, ahol fontosnak tartják az EU-ban kötelező direktívák megismerését, gyakorlati alkalmazását. Emellett azokban az országokban is meg kívánja alapítani a tudásközpontot a TÜV Rheinland, ahol erős háttérbázissal rendelkezik a cég.

A kelet-európai régión kívül célországnak tekintik Kínát, Argentínát, de minden országban az Óbudai Egyetemen létrehozott első tudásközpont az alapja a további terjeszkedésnek - tette hozzá.

Czitán Gábor hangsúlyozta, hogy a mérnöki tudás szélesítésére, a gyakorlati képzés erősítésére és a fenntartható fejlődés gondolatának elmélyítésére jelentős érdeklődés mutatkozik a hallgatók körében. A januárban indított gyakorlati oktatás első tapasztalatai rendkívül kedvezőek, nemrégiben 120 hallgatónak adtak át személytanúsítványokat minőségügy, környezetvédelem, információbiztonság, autóipari ismeretek témákban.

A TÜV Rheinland Tudásközpont képzési portfólióját a TÜV cég know-how-jához igazítja, amelyet szakmai, mérnöki képzésekkel bővít. Célja a jövő TÜV Rheinland vizsgáló mérnökeinek és szakembereinek képzése, amellyel olyan átfogó tudást kapnak a jelentkezők, ami nemzetközi szinten hasznosítható, ilyenek például a direktívák, szabványok, jogszabályok gyakorlati ismereteinek átadása a robbanásbiztonság-technika, innováció-menedzsment, megfelelőség értékelés területeken - fejtette ki az alapítvány elnöke.

Hozzátette: a TÜV Rheinland Tudásközpont híd szerepet tölt be az ipar szereplői és az egyetemek között, a vállalatnál meglévő mérnöki tudást és a gazdasági tapasztalatokat átadja a leendő mérnököknek, hogy segítse az egyetemi alapkutatások és fejlesztések eredményeinek gazdasági hasznosítását. A termékvizsgálattal, műszaki felügyelettel foglalkozó TÜV Rheinland a tudásközpont működtetésével vállalta, hogy a Magyarországon működő nemzetközi cégek szakemberigényét közvetíti az egyetemnek - mondta Czitán Gábor.

A TÜV Rheinland Tudásközpont anyagi hátterét a tananyagok kidolgozására, a képzés lebonyolítására, a gyakorlati oktatás biztosítására az első három évben - mintegy 50 ezer eurót - a TÜV Rheinland Hungária Akadémia Közhasznú Alapítvány adja, a tervek szerint ezt követően már önfenntartó lesz a rendszer - vélekedett az alapítvány elnöke.

Az 1872-ben létrehozott kölni központú TÜV Rheinland tanúsító és műszaki szolgáltatást nyújtó szervezet 62 országban, 500 telephelyen mintegy 17 500 munkatársat foglalkoztat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!