Lepsényi István: az erőforrásokat az innovatív iparágakba kell irányítani

Gazdaság, 2017.05.09

Az erőforrásokat az innovatív iparágakba kell irányítani, ha Magyarország fenntartható, a felzárkózást biztosító ütemű gazdasági növekedést kíván elérni - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára kedden a szaktárca Ipar 4.0 konferenciájának keddi megnyitóján a Budapesti Vásárközpontban.

Az államtitkár kiemelte, hogy az újraiparosításról szóló Irinyi terv megvalósításában fontos szerepet kap a beszállítófejlesztés, amelyre a kormány az idén és jövőre 14 milliárd forint támogatást szán különböző programokban.

Példaként említette, hogy már a megvalósítás szakaszába ért a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban a 2,5 milliárd forintból megvalósuló úgynevezett mintagyárak kialakítása nagyvállalatokkal közösen, ahol a kis- és középvállalatok megismerkedhetnek a digitalizáció, az Ipar 4.0 lehetőségeivel.

Lepsényi István hangsúlyozta a kkv-k beszállítóvá válásának fontosságát, mert ezzel nemcsak a Magyarországon működő nagyvállalatoknál kapnak üzleti lehetőséget, hanem megnyílhat előttük a külpiac is.

A beszállítói program fontosságát hangsúlyozva Lepsényi István elmondta, ezzel hozzájárulnak ahhoz is, hogy a kkv-k szemléletet váltsanak és elfogadják a digitalizációt, felkészüljenek a fejlettebb, innovációs technológiák alkalmazására.

Hozzátette: a digitalizáció növeli a cégek hatékonyságát, és érdemes kiszámolnia a vállalkozásnak, mikor érdemes robotot alkalmaznia nehéz munkára, amelyre már nem lehet munkaerőt találni.

Az államtitkár kiemelte: Magyarország erősíti iparát, ezt mutatja, hogy az idén márciusban az ipar több mint 12 százalékkal, az első negyedévben 7,5 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Lepsényi István kitért arra, hogy az Ipar 4.0 szélesebb körű terjesztésében a tárcát segíti az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform, amely munkájában részt vesznek a magyarországi telephellyel rendelkező nagyvállalatok, technológiai kutatóintézetek, oktatási létesítmények.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!