MABISZ - A biztosítási szektor díjbevétele 3,61 százalékkal nőtt

Gazdaság, 2014.11.14

A hazai biztosítási szektor összesített díjbevétele az idén az első háromnegyed évben az egy évvel korábbihoz képest 3,61 százalékkal, 640 milliárd forintra növekedett - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) pénteken az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az év első kilenc hónapjában az életbiztosítási szegmens csaknem 335 milliárd forintos összesített díjbevételt könyvelhetett el, 3,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A január elsejétől adókedvezménnyel támogatott egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások lassan és - az adókedvezmények hatásának köszönhetően - a várakozások szerint remélhetően tartósan emelkednek.

A nem életbiztosítási terület 305 milliárd forint díjbevétellel, az egy évvel korábbihoz képest több mint 4 százalékos növekedést ért el az idei első háromnegyed évben. Ezen belül számottevő, 15 százalékos emelkedés mutatkozott az általános felelősségbiztosítások piacán, itt a díjbevételek 2,6 milliárd forinttal nőttek az elmúlt egy évben. A szövetség szerint a növekedésben feltételezhetően része van a március közepétől hatályos új polgári törvénykönyv vezetői felelősségvállalást szabályozó módosításának.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások(kgfb) száma összesen több mint 142 ezerrel az előző év azonos időszakához képest, ennyivel több új és használt gépjárművet helyeztek forgalomba az elmúlt egy évben. A kgfb-díjbevétel 8,3 százalékkal, 2014 harmadik negyedévének végére 71,3 milliárd forintra emelkedett. Eközben azonban az átlagdíjak gyakorlatilag ugyanazon a szinten maradtak, mint egy évvel korábban. 2014 első kilenc hónapjában a kgfb átlagdíj 20 094 forint volt, egy évvel korábban 19 140 forint. Fontos azonban tudni, hogy ebben az átlagdíjban minden típusú gépjármű - vontató, tehergépjármű, busz - díja szerepel, a személygépjárművek éves kgfb-átlagdíja jelenleg mindössze évi 13-14 ezer forint - hívja fel a figyelmet a MABISZ.

A gépjármű-állomány növekedése a casco termékek darabszámára már kevésbé hatott, adataik szerint jóval kevesebb autóra kötnek casco biztosítást, mint amennyit forgalomba helyeznek. A casco-díjbevétel az elmúlt egy évben 1 százalékkal, 47,8 milliárd forintról 48,3 milliárd forintra növekedett.

Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára a szövetség közleményében úgy vélte, hogy az élet- és nyugdíjbiztosítási piac kis mértékű emelkedése adhat okot a visszafogott optimizmusra, különös tekintettel az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjtermékek területén várható az idei év végén és 2015-ben is javulás. Szerinte a piac lehetséges kitörési pontja a közeljövőben az egészség-, a nyugdíj- és a felelősségbiztosítás lehet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!