Megállapodást kötött a Cellum és a fastacash a mobilfizetési megoldások elterjesztéséért

Gazdaság, 2016.02.11

Stratégiai megállapodást kötött a Cellum Csoport nemzetközi mobiltárca szolgáltató és a közösségi oldalakon és üzenetküldő szolgáltatásokon keresztüli fizetési megoldásokat fejlesztő fastacash annak érdekében, hogy a mobilfizetés minél szélesebb körben elérhető legyen világszerte.

Az együttműködést csütörtökön írták alá a cégek vezérigazgatói Budapesten.

Kóka János, a Cellum Csoport elnök-vezérigazgatója kifejtette: a két cég partnerhálózatának és technológiájának megosztásával négy kontinensen - Ázsiában, Ausztráliában, Európában és Észak-Amerikában - több ezer kereskedőt és több százmillió felhasználót érhet el, akik az üzenetküldéssel egy időben tudnak például fizetni, vagy pénzt küldeni.

A megállapodás pénzügyi részleteit - üzleti titokra hivatkozva - nem árulta el a vezérigazgató, ugyanakkor közölte, hogy a tervek szerint az együttműködés legalább 5 millió dollár árbevételt generál a vállalatoknak a következő három évben.

A fastacash integrálja a Cellum biztonságos mobiltárca-megoldását, valamint mobiltranzakciós és kártyatárolási technológiáját, a Cellum pedig felhasználja a fastachash közösségi médián keresztüli fizetési képességeit és tapasztalatát - mondta. A technológiát várhatóan egy éven belül a magyar felhasználók is igénybe vehetik.

Kóka János úgy vélte, hogy a következő években a felhasználók preferenciái egyre inkább a közösségi médián keresztüli értékcsere irányába mozdulnak, egyes kutatások szerint pedig 2020-ra a bankkártyás fizetést felváltja a mobilfizetési technológia. Az IDC előrejelzése szerint a mobiltranzakciók értéke a 2015-ös, kevesebb mint 500 millió dollárról 2017-re 1 milliárd dollárra ugrik - olvasható a sajtótájékoztatón kapott közleményben. Vince Tallent, a fastacash elnök-vezérigazgatója elmondta: a világ népességének fele használ valamilyen közösségi oldalt, illetve üzenetküldő szolgáltatást, közülük egyre többen küldenek pénzt ezeken a csatornákon, megváltoztatva a fizetés hagyományos módját. A Cellum Csoport Európa egyik vezető nemzetközi mobiltárca-szolgáltatója. A cégcsoport banki biztonsági szintű megoldásai a mobilkereskedelem minden területét lefedik, beleértve a vásárlást, fizetést, valamint az érintésmententes technológiákat is. A csoport által üzemeltetett rendszer csaknem kétmillió tranzakciót kezel havonta.

A 2000-ben alapított csoport csaknem 80 százaléka magyar tulajdonban van. 2011 óta több leányvállalatot alapított európai országokban, képviseleti irodát nyitott Észak-Amerikában és Ázsiában. Partnerei között szerepel a Telenor, a Magyar Telekom és a MasterCard is, a közelmúltban írt alá szerződést Indonézia első számú mobilgyártójával. Az Igazságügyi Minisztérium nyilvános adatbázisa szerint a csoporthoz tartozó, a nemzetközi terjeszkedésért felelős Cellum Global Innovációs és Szolgáltató Zrt. 373,29 millió forint veszteséggel zárta az évet 2014-ben, az előző évi 265,12 millió forint veszteség után. Nettó árbevétele pedig a korábbi 296,47 millió forintról 215,83 millió forintra csökkent. Kóka János a deficitet az elmúlt években kutatás és fejlesztésekre költött összegekkel indokolta az MTI-nek. A cégcsoportba összességében az utóbbi 1,5 évben 800 millió forintot, az utóbbi 5 évben pedig összesen 1,6 milliárd forintot fektettek be a tulajdonosok, amit túlnyomórészt fejlesztésekre fordítottak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!