Nagy István: technológiai korszerűsítésre és új felfogásra van szükség az agráriumban

Gazdaság, 2018.09.14

Az agrárium jövője szempontjából nélkülözhetetlen a technológiai korszerűsítés és a gondolkodásmód megváltoztatása, ezt a természetben és a mezőgazdaságban végbemenő átalakulások kikényszerítik - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken Kalocsán.

A miniszter az Agrárközösség innovációs bemutató és gazdanapját megnyitó beszédében felhívta a figyelmet: tíz éven belül 40 százalékkal több fehérjére lesz szükség, 2050-re pedig 70 százalékkal több élelmiszerre, miközben 30 százalékkal kevesebb termőföld és 40 százalékkal kevesebb ivóvíz áll majd rendelkezésre. Hangsúlyozta, hogy az előttünk álló feladatok megoldása csupán az agrárium területéről származó ismeretekkel nem lehetséges. Nélkülözhetetlen a nyitottság, a számos társtudomány ismerete, befogadása és alkalmazása - szögezte le. Hangsúlyozta, hogy a versenyképesség javítása szempontjából a generációváltást is támogatni kell, hiszen fontos, hogy a mai fiatalok is kapjanak kedvet a gazdálkodáshoz, és alkalmazkodjanak ehhez az életformához. Nagy István emlékeztetett, 2010 óta a magyar mezőgazdaság óriási változáson ment keresztül, hiszen a kibocsátás több mint 50 százalékkal bővült. A miniszter szerint 2020-2021-ben a technológiai korszerűsítéseket és beruházásokat követően az eredmények, a teljesítmények már jelentősek, mérhetőek lesznek. Elmondta, a következő években minden erővel a gazdák jövedelemtermelő-képességének javításán dolgoznak majd. Ennek legjobb mércéje, hogy egy hektár területen mekkora jövedelmet tudnak majd realizálni - tette hozzá. Nagy István kitért arra, hogy nyitva áll még az ökológiai vagy biogazdálkodással foglalkozók számára meghirdetett 12 milliárd forint összegű keret. Pályázható továbbá az élelmiszeripari beruházások segítését célzó mintegy 40 milliárd forint összeggel megnyitott keret, akárcsak a szőlő- és borágazat fejlesztésére szánt mintegy 10 milliárd forint. Továbbra is igényelhető tanyafejlesztésre támogatás - fűzte hozzá. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója szerint a jelen és a jövő mezőgazdaságának a kulcsa az agrárinnováció, amelynek jól meghatározott irányai és feladatai egyértelműen a gazdák munkáját segítheti. Ebben a szaktárca szerepe különösen hangsúlyos, mivel a magyar gazdák innovációs és integrációs készsége, akárcsak az összefogásra való hajlandóságuk egyelőre rendkívül alacsony, és ezen mindenképpen javítani kell - mutatott rá. Gyuricza Csaba hangsúlyozta: az agrárium kibocsátásának, a mezőgazdaság versenyképességének növelése egyértelműen a klímaváltozáshoz való alkalmazkodással, az öntözéssel és az öntözésfejlesztéssel, valamint a technológiai változtatásokra való felkészüléssel és fogékonysággal, a digitális technológiák alkalmazásával érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!