Nagyon visszaesett a második negyedévben a cseh gazdaság

Gazdaság, 2020.07.31

Éves szinten 10,7 százalékkal esett vissza a  cseh gazdaság a második negyedévben, az előző negyedéhez képest 8,4 százalék volt a csökkenés - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában a bruttó hazai termék (GDP) alakulásáról szóló első becslését.  

Az önálló Csehország történetében ez az eddigi legnagyobb gazdasági visszaesés, ami alapvetően a koronavírus-járvány miatt a gazdasági élet leállításának a következménye.

"Nagymértékben befolyásolta az adatok alakulását az ipari termelés, valamint a kereskedelem, a közlekedés, a vendéglátóipar és a szállásadás leállítása, illetve korlátozása" - magyarázta a cseh gazdaság alakulásának adatait Vladimír Kermiet, a CSÚ szakigazgatója.

A statisztikusok szerint a gazdaság szinte minden ágazatában visszaesés volt. Éves összehasonlításban nagyon visszaesett a cseh termékek iránti külföldi kereslet, alacsonyabb volt a háztartások fogyasztása és a beruházásokat is visszafogták a cégek.

Andrej Babis miniszterelnök újságírók kérdésére válaszolva közölte, hogy a kormány számolt a gazdaság nagymértékű visszaesésével. Úgy vélte, hogy a harmadik negyedévi adatok már jobbak lesznek.

Karel Havlícek, ipari és kereskedelmi miniszter szerint a cseh gazdaság adatai nem jók, de "elfogadhatóak", mert még így is jobbak, mint számos más európai országé.

Piaci elemzők becsléseikben a cseh gazdaság 9,7 és 18 százalék közti visszaesését jósolták a második negyedévben. Többségük véleménye szerint az utóbbi hetekben a cseh gazdaság már elkezdett talpraállni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!