NGM: gyorsabb növekedésre számít az IMF Magyarországon

Gazdaság, 2018.04.17

A nemzetközi szervezetek és elemzők is elismerik, hogy működik az adócsökkentésekre és béremelésekre épülő növekedésösztönző gazdaságpolitika - kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a tavaly őszihez képest 0,4 százalékkal, 3,8 százalékra növelte előrejelzését a magyarországi gazdasági növekedésre kedden.

Az NGM ugyanakkor kiemelte, hogy a kormány álláspontja szerint a növekedés ennél magasabb, idén 4,3 százalék lesz.

Az IMF kilátásának javítása is jelzi, hogy a nemzetközi szervezetek szerint is jó irányba halad a magyar gazdaságpolitika - tették hozzá.

Megjegyezték azt is: 2017-ben 4 százalékkal növekedett a magyar gazdaság, ami számottevő mértékben felülmúlta az IMF tavalyi növekedésre vonatkozó 2017 májusi (2,9 százalék), illetve 2017 októberi (3,2 százalék) előrejelzését. Ráadásul az alapfolyamatok - a munkanaphatást és szezonalitást kiszűrve - ennél még dinamikusabb, 4,2 százalékos növekedést mutatnak a tavalyi évre vonatkozóan - közölték.

A foglalkoztatási helyzet további javulására is számítanak az IMF-nél, 2018-ban 3,8 százalékra, jövőre pedig 3,5 százalékig süllyedhet a munkanélküliségi ráta - közölte a nemzetgazdasági tárca.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!