NGM: a közpénzügyi szabályozás a gazdasági növekedés szolgálatában

Gazdaság, 2017.06.21

Az államháztartás kontrollmechanizmusainak folyamatos fejlesztése alapvető feltétele a stabil közpénzügyi gazdálkodásnak - jelentette ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy budapesti konferencián szerdán.

Az NGM közleménye szerint az Európai Bizottság Költségvetési Főigazgatósága által életre hívott Államháztartási Belső Kontrollok Nemzetközi Konferenciájának ünnepélyes megnyitóján az államtitkár hangsúlyozta a kormány elkötelezettségét a kiszámítható költségvetési politika és a stabil államháztartás fenntartása mellett.

Többek között ezt a törekvést támasztja alá, hogy immár harmadik esztendeje - a korábbiaktól eltérően - nem ősszel, hanem tavasszal fogadja el a Parlament az ország következő évi költségvetését - ismertette az államtitkár.

Megjegyezte, hogy a büdzsé tervezéséhez az elmúlt időszak kedvező makrogazdasági adatai szolgáltak, melyek a várakozások szerint továbbra is fennmaradnak.

A gazdaságpolitika évről évre bizonyítja sikerességét, megfelelő alapot nyújtva az államháztartás finanszírozásához, valamint a költségvetés végrehajtásához. Azonban egyetlenegy szakpolitikai döntés sem lehetne sikeres akkor, ha ezeket nem támogatná egy szakmailag is magas színvonalú, nemzetközi mércével elismert államháztartási szabályozási és elszámolási rendszer - mutatott rá Banai Péter Benő.

Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarország az elmúlt évtizedekben hosszú utat járt be az Állami Számvevőszék létrehozásától kezdve a közpénzügyi szabályozási rendszer kialakításán át az európai és nemzetközi sztenderdekhez való harmonizációig. E folyamatban kiemelkedik az Alaptörvény elfogadása, amely a korábbiaktól eltérően külön fejezetet szentel a közpénzügyeknek. Ezáltal a legmagasabb jogszabályi szintre került a felelős költségvetési gazdálkodás követelménye, kimondva az államadósság csökkentésének, továbbá a közpénzek átlátható és eredményes kezelésének követelményét - írja az NGM közleményében.

Banai Péter Benő üdvözölte, hogy az idén Magyarország adhat otthont annak az uniós szintű szakmai egyeztető fórumnak, amelyen a 28 tagállam mellett a tagjelölt országok képviselői vesznek részt. Ennek középpontjában az államháztartás szabályozási és ellenőrzési rendszerének fejlesztése áll.

A többnapos konferencia elsődleges célja, hogy hasznos információkat és tapasztalatokat nyújtson a szakterületét érintő jó gyakorlatokról, újításokról, valamint a jelent és jövőt érintő kihívásokról - közölte az NGM.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!