NGM: ezermilliárd forintra már pályázhatnak a kis- és középvállalkozások

Gazdaság, 2016.05.10

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2500-2600 milliárd forintos keretéből eddig megközelítően már 1000 milliárd forintot hirdettek meg a kis-és középvállalkozások számára, év végéig a keret 80 százalékát meg fogják hirdetni  - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden Szolnokon.

Rákossy Balázs, a GINOP monitoring bizottság ülését követő sajtótájékoztatón hozzátette: ezzel tartják azt a kormányzati célkitűzést, hogy 2017 nyaráig az összes európai uniós forrás pályázati formában megjelenhessen. Hozzátette: a Terület -és Településfejlesztési Operatív Programnál (TOP) - Szolnok megyei jogú város és Jász-Nagykun-Szolnok megye vezetőjének tájékoztatása alapján - mára a források csaknem 80-85 százalékát kiírták.

Rákossy Balázs felidézte: a 2014-20 közötti időszakban Magyarország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forintot meghaladó összeg több mint 60 százalékát a kormány gazdaság-, vállalkozásfejlesztésre, a versenyképesség növelésére fogja fordítani. Ennek keretében a GINOP-nak több mint 2600 milliárd forintos keretével komoly szerepe van - mondta. Hozzátette, mindez a kis- és középvállalkozások megerősítését szolgálja. Ezeket a vállalkozásokat szeretnék megvédeni és egyben lehetőséghez juttatni, hogy minél versenyképesebbek legyenek, minél nagyobb mértékben nőjön az exportképes, magas hozzáadott értékű termékeket előállító magyar kis-és középvállalkozások aránya. Az államtitkár kiemelte: a GINOP az egyik eddigi legsikeresebb operatív program,hiszen a 2014-20-as időszakban abból már több mint 20 milliárd forintot fizettek ki kis-és középvállalkozások számára és a kifizetések volumene folyamatosan és exponenciálisan fog növekedni ebben az évben. Elmondta: Szolnok és a megye vezetői tájékoztatást adtak a monitoring bizottságnak a 2014-20 közötti tervekről. Megjegyezte: ez azért is jelentős, mert a GINOP-ból a vállalkozások számára hozzáférhető forrásokra van lehetőség, emellett a TOP közvetlen forrásokat tesz lehetővé mind a város, mind a megye részére. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a TOP, a GINOP és a Modern városok programja (MVP) együtt értékes. Hangsúlyozta: a város és a megye szimbiózisban él egymással, és rendkívül pozitív, hogy az önkormányzatok véleményét figyelembe vette a kormányzat a pályázatok kiírásánál.

2007-2013 között 300 milliárd forintot használt fel a megye, ebből 94 milliárd forintot Szolnok megyei jogú város. A 2014-20-as időszakban csak a TOP-ból Szolnok 15, 5 milliárd forintot, ezen felül a megye csaknem 54 milliárd forintot tud felhasználni, ehhez jönnek még a MVP keretében tervezett fejlesztések. Kiemelte: Szolnok gazdasága az elmúlt 3 évben csak 10 százalékkal erősödött, az adóbevétel 1 milliárd forinttal több lett a tervezettnél, a városból egyre kevesebb cég megy el, hasonlóan kevesebb a cégekkel szembeni felszámolás. A megyei jogú városok között Szolnok a hatodik, a megye a hetedik helyen áll az ipar fejlődésében. Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta: a megyei jogú város, a kormányzat szoros együttműködésben áll a megyei önkormányzattal, és ez sok sikert ígér. A TOP-on belül a megye számára rendelkezésre álló, csaknem 54 milliárd forintos pályázati keret mintegy 74 százalékát meghirdették, a remények szerint 2017 nyarára a teljes összeget lekötik - tájékoztatott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!