NGM: kiegyensúlyozott teljesítmény áll a növekedési adatok mögött

Gazdaság, 2018.03.06

Kiegyensúlyozottan erősödött a magyar gazdaság 2017-ben, vagyis a növekedés számos ágazat és gazdasági szereplő együttes teljesítményének köszönhető - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a tavalyi GDP-adatokra reagálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölte, hogy a második becslés szerint a bruttó hazai termék a tavaly előtti 2,2 százalék után 2017-ben 4,0 százalékkal, naptárhatással szűrve 4,2 százalékkal nőtt. A negyedik negyedévben 4,4 százalékos volt a növekedés, az egyéb rendkívüli tényezőktől megtisztított úgynevezett szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott növekedés pedig elérte a 4,9 százalékot.

Banai Péter Benő szerint a tavalyi utolsó negyedév kiemelkedő GDP-növekedése arra utal, hogy gazdaság gyorsuló ütemben erősödik.

A bővülést az ipar és a szolgáltatások egyaránt segítették, csupán a mezőgazdaság teljesítménye esett vissza az aszályos időjárás miatt - tette hozzá.

Az államtitkár a lakossági fogyasztás több mint 4 százalékos - a GDP-növekedést is meghaladó - bővülését a keresetek 10 százalék feletti emelkedésével magyarázta, emellett - mint mondta - a családok és a vállalkozások beruházásai is jelentős mértékben emelkedtek. Ezzel párhuzamosan az egyensúlyi mutatók is kedvezően alakultak, az államháztartás hiánya várhatóan 2 százalék körüli lehetett, Magyarország makrogazdasági mutatói nemzetközi viszonylatban is kedvezőek - hangsúlyozta.

Banai Péter Benő szerint a növekedés hatásai a mindennapokban, a lakosság jövedelmi pozícióinak javulásában is érezhetők.

Az NGM keddi közleménye szerint a magyar gazdaság tavaly új növekedési fokozatba kapcsolt. Hangsúlyozták, hogy hasonlóan kedvező adatot utoljára 13 éve mért a KSH, de a mostani növekedés szilárdabb és szélesebb alapokon nyugszik. A minisztérium a tavalyi növekedést jelentős részben a 2016 novemberében megkötött bérmegállapodásnak tulajdonítja. Közleményük szerint a 12,9 százalékos béremelkedés és a bővülő foglalkoztatás 1 100 milliárd forintnyi többlet nettó bértömeget eredményezett tavaly.

Kiemelték emellett, hogy az Európai Unió utolsó negyedéves GDP-bővülése tavaly 2,6 százalékot ért el, Magyarország tehát - mint írták - gyorsuló ütemben zárkózik föl a fejlettebb tagállamokhoz.

Az NGM idén 4,3 százalékos növekedésre számít. Előrejelzésük szerint a bér- és adómegállapodás, valamint a társasági adó csökkenésének hatásai idén erőteljesebben fognak érvényesülni, emellett a lakáspiac további bővülésére is számítanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!