OTP: folytatódik a laza monetáris politika

Gazdaság, 2016.04.27

Az OTP Alapkezelő szakértője szerint a laza monetáris politika folytatódik Európában és Magyarországon is, beleértve az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programját, ezért a kötvénypiacok biztosabb befektetésnek tűnnek az idén, a részvénypiacokon viszont nagy a bizonytalanság.

Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója az MTI-nek szerdán elmondta: a magyar alapkamat tovább mérséklődhet, a következő hónapokban a monetáris tanács akár 0,75 százalékig, vagy az alá is csökkentheti.

A szakember a részvénypiaccal kapcsolatban úgy vélekedett: a befektetőknek idén a globális piacon a fogyasztási cikkeket gyártó cégek papírjait érdemes vásárolni, míg a beruházási javakat előállító vállalkozások részvényeinek megvásárlását kerülni kell.

Köves Benedek, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt évben a hazai piacon a legtöbb friss pénz, 140 milliárd forint a vegyes alapokba érkezett. Ésszerű, hogy a befektetőket a hozam érdekében a kockázatvállalásra ösztönzik, de indokolt a megfontoltság, mert az elmúlt 12 hónapban sajnos sok vegyes alap teljesítménye negatív volt - fejtette ki.

Gáti László, az alapkezelő marketing és értékesítési igazgatója arról számolt be, hogy az idén alapításának 20. évfordulóját ünnepli az OTP Alapkezelő első nyíltvégű alapja, az Optima Alap. Az Optima nevéhez számos rekord fűződik, egyebek között 2012-ben elnyerte a "Legnagyobb méretet elért befektetési alap" díjat.

Jelenleg közel 100 ezer ügyfél több mint 352 milliárd forintnyi vagyona gyarapodik ebben a kötvényalapban. Az eddigi legmagasabb kezelt vagyont, 518,67 milliárd forintot 2005. október 12-én érte el az Optima. Az alap az elmúlt 20 évben átlagosan évi 9,61 százalékos hozamot tudott elérni, miközben a hivatalos fogyasztói árindex-növekedés átlagosan évi 6 százalékot tett ki, így 3,61 százalékos átlagos éves reálhozamot nyújtott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!