Pálinkás József: megújult a felfedező kutatásokat ösztönző pályázati rendszer

Gazdaság, 2018.01.25

Megújult a felfedező kutatásokat ösztönző pályázati rendszer, amelynek éves keretösszege több mint duplájára nőtt 2015 óta - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke csütörtökön Budapesten, a hivatal pályázati értékelő fórumán. A pályázati felhívások januárban ismét megjelentek.

Pálinkás József kiemelte: folyamatos növekedéssel a 2015-ös 7,9 milliárd forinthoz képest 2018-ban több mint duplájára, 16,5 milliárd forintra nőtt az NKFI Alapból meghirdetett felfedező kutatásokat ösztönző felhívások keretösszege, míg tavaly 12 milliárd forintot tett ki. A pályázatokat hazai költségvetési forrásból, az NKFI Alapból finanszírozzák.

Hangsúlyozta: a kutatói életpálya különböző szakaszaihoz illeszkedő új pályázati konstrukciókkal 2017-ben jelentősen bővültek a pályázati lehetőségek a 40 év alatti kutatók számára. Míg 2016-ban a 40 év alatti kutatók 34 pályázata nyert forrást a kutatói témapályázatokon, addig 2017-ben 119 új projekt indulhatott el 40 év alatti kutató vezetésével a kutatói témapályázatok vagy fiatal kutatói témapályázat programokból támogatva.

Ismertetése szerint a felfedező kutatások három fő pályázatán - a kutatói témapályázatokon, a fiatal kutatói témapályázaton és a posztdoktori pályázaton - az egyetemek 6,2 milliárd forintot, az MTA kutatóintézetei pedig közel 4,2 milliárd forintot nyertek el 2017-ben.

Az elnök ismertette a felfedező kutatások nyerteseinek tavalyi felsőoktatási rangsorát. A legsikeresebb intézmény 68 elnyert pályázattal az Eötvös Loránd Tudományegyetem, 50 nyertes pályázattal a Debreceni Egyetem, és 42 nyertes pályázattal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lett. A nemzetközi versenyben az első hat egyetem tud legsikeresebben részt venni, a listavezetőket a Szegedi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, és a Pécsi Tudományegyetem követi, 41 illetve 24-24 nyertes pályázattal.

Pálinkás József kitért arra is, hogy a hazai és uniós K+F+I forrásokból 2015 óta odaítélt mintegy 600 milliárd forintnyi támogatásból körülbelül 300 milliárd forint az innovatív vállalkozásokat, valamint a vállalkozások és a kutatóintézetek együttműködéseit, tehát a vállalatok részéről felmerülő kutatásfejlesztési és innovációs igényekre alapozott projektek indítását is célzottan ösztönzi.

Pálinkás József beszámolt arról is, hogy az NKFI Hivatal a nemzetközileg meghatározó értékelési rendszerek - így az Európai Kutatási Tanács - gyakorlatához közelítve megújult zsűriszerkezetben értékeli a felfedező kutatások 2018-as pályázatait.

Az NKFI Alap 2015-ös megalakítása óta egységes, összehangolt K+F+I versenypályázati rendszert hozott létre, egyaránt kiegyensúlyozottan ösztönzi a felfedező kutatásokat, a célzott fejlesztéseket, a kutatás-fejlesztési együttműködéseket, a nemzetközi bekapcsolódást és az innovatív ötletek megvalósítását - ismertette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!