TV műsor

Regionális irodát nyitott Budapesten a FlixBus társaság

Gazdaság, 2017.09.12

A német tulajdonú FlixBus személyszállítással foglalkozó társaság közép-kelet-európai regionális irodát nyitott szeptember elején Budapesten, ahonnan a magyar, román és a bolgár hálózatot koordinálják - mondta Arany László, a FlixBus regionális igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Regionális irodát nyitott Budapesten a FlixBus társaság A FlixBus 2016 nyarán lépett a magyar piacra, Európa 13 országának mintegy 100 városába közlekedtet közvetlen járatot Magyarországról, főleg Budapestről, illetve Győrből, Miskolcról, Szegedről, Siófokról, Hévízről, Keszthelyről és Nagykanizsáról. A Volánbusz korábbi nemzetközi járatainak egy részét integrálták a hálózatukba, és a bevételen osztoznak - mondta a regionális igazgató.

Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi igazgatója kiemelte, hogy a FlixBus társasággal való együttműködés révén növekedett a buszokon az utasok létszáma

Arany László elmondta, a FlixBus társaságot 2013-ban alapították német magánszemélyek, hogy a liberalizált német személyszállítási piacon alternatív közlekedést kínáljanak, időközben nemzetközi intercity buszhálózatot szerveztek a helyi cégek bevonásával, Magyarországon a Volánbusz a partnerük. A FlixBus 200 ezer járatot közlekedtet Európában, 26 ország 1200 városát kötik össze, 2016-ban 30 millió utast szállítottak, az idén az utasszám várhatóan eléri a 40 milliót - ismertette a regionális igazgató.

A FlixBus regionális igazgatója rámutatott arra, hogy sajátos üzleti modellt alkalmaznak, eszerint ők végzik a hálózattervezést, az árazást, a marketinget, az értékesítést, és helyi társaságokat vonnak be az autóbuszok üzemeltetésébe, közlekedtetésébe, az infrastruktúra biztosításához.

A jegyértékesítéssel kapcsolatban Arany László elmondta, a légitársaságokhoz hasonlóan dinamikus jegyárat határoznak meg, az induláshoz képest korábban megvásárolt jegyek olcsóbbak.

A magyar utaslétszámra és árbevételre vonatkozóan Arany László pontos számot nem mondott, azt azonban érzékeltette, hogy nyereségesek a magyar járatok, illetve az autóbuszok kétharmados telítettséggel közlekednek.
(MTI)

Galériánk

Regionális irodát nyitott Budapesten a FlixBus társaság Regionális irodát nyitott Budapesten a FlixBus társaság


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!