Révész Máriusz: 300 millió forintos támogatás sípályák fejlesztésére

Gazdaság, 2016.12.16

A kormány egyenként 150 millió forinttal támogatja az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztését - közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A fejlesztés részeként négyévszakos sífelvonót építenek, amelyet mindkét sípályán a következő szezon kezdetére üzembe állítanak, és azok egész éves turisztikai attrakciót jelentenek majd az érintett térségekben. Az eplényi sípálya 80-100 ezer, míg a mátraszentistváni sípálya 45-50 ezer látogatót vonz évente.

Révész Máriusz hozzátette: a két sípálya a magyarországi síelés több mint felét adja, eddig is jelentős összegeket fordítottak fejlesztésre, és kész tervekkel rendelkeznek a további bővítésre.

A most bejelentett, állami támogatású beruházások összértéke 800 millió forint, a fennmaradó részt a sípályát üzemeltetők teszik hozzá saját forrásból - mondta. Ha a projektek jól sikerülnek, akkor további sípályákon is folytatódhatnak a fejlesztések a jövőben, így Kékestetőn, Visegrádon vagy Nagy Hideg-hegyen.

Révész Máriusz kitért arra is, hogy tervek szerint még az idén elkészítenek egy bemutatófilmet a magyarországi sípályákról. A pályák fejlesztésével az idegenforgalom is élénkül az adott térségben, a forgalom a helyi szállásadók bevételeit is növeli - jegyezte meg.

Fehér Gyula, a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter elnöke elmondta: jelenleg két sípálya tart nyitva Magyarországon, az eplényi és a sátoraljaújhelyi. A következő napokban terveznek kinyitni Visegrádon, Kékestetőn és Mátraszentistvánban. Közölte: a klaszter sikeresen működik, 31 tagja van, míg az alakuláskor kevesebb mint 20-an voltak. Magyarországon 40 sípálya van, ezek közül 5 helyen van lehetőség hóágyúzásra. Az országban jelenleg öt négyévszakos ülőszékes felvonó van, amelyek egész évben lehetővé teszik a hegyek környezetbarát megközelítését.

A sízők évente 70 milliárd forintot költenek, a klaszter tagjai azért dolgoznak, hogy ebből az összegből minél nagyobb részt az országon belül költsenek el, és ne külföldön - mondta. Ehhez a sípályák korszerűsítése mellett a síoktatás színvonalának fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek.

Ebele Bálint, az eplényi síközpont cégvezetője ismertette: a terveik szerint a fejlesztéssel téli-nyári szabadidőpark jön létre Eplényben. A négyévszakos fejlesztés a régió turizmusának fellendítése mellett a környék iskolásainak is lehetőséget nyújt a testnevelési órák keretén belül a síelés megtanulására. A felvonó nyáron is üzemel majd, és kötélpályát is terveznek építeni - közölte.

Kőrösi Péter, a Mátraszentistván Sípark ügyvezetője elmondta, hogy a négyüléses felvonó megépítése a 2017-es év legnagyobb fejlesztése lesz, lehetővé teszi a négyévszakos kihasználást, a síterep hóbiztonsága is nő. További nyári attrakciókat is terveznek kialakítani, ezek között a hegyi játszótér építését emelte ki. A fejlesztésekkel a környékbeli szálláshelyek kihasználtsága tovább emelkedik - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!