Több mint 40 százalékkal nőtt a Szallas.hu forgalma tavaly

Gazdaság, 2016.02.10

Több mint 40 százalékos növekedéssel, 1,89 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly a Szallas.hu portál, a markáns növekedés hátterében a 2015-ben is rekordot döntő belföldi turizmus, valamint a cég sikeres külföldi terjeszkedése áll - közölte az online szállásközvetítő portál az MTI-vel szerdán.

A tájékoztatás szerint belföldön harmadával, míg külföldön közel duplájára növelte árbevételét 2015-ben a cég, amely 175 ország több mint 150 ezer szálláshelyét kínálja.

Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta: a növekedésükhöz továbbra is a belföldi turizmus bővülése biztosít szilárd alapot, ugyanakkor egyre erőteljesebb a nemzetközi jelenlétük.

Tavaly a legnagyobb sikert a magyarok körében egyre népszerűbb Horvátországban, illetve Lengyelországban érte el a cég, előbbi esetében duplázta, míg utóbbinál triplájára növelte közvetített forgalmát.

A kimagasló növekedés egyúttal európai szintű elismerést is hozott a Szallas.hu-nak: az idén 9. alkalommal meghirdetett European Business Awardson 33 ország 32 ezer vállalkozása között nyerte el a Ruban d'Honneur: The ELITE Award for Growth Strategy of the Year, Az év növekedési stratégiájáért járó kiválóság elismerés nevű díjat, és ezzel döntős a 2016 júniusáig tartó versenyben.

Közölték: az online szállásfoglalás aránya Magyarországon 2015-ben elérte az 55 százalékot, míg a teljes online piacon a Szallas.hu részesedése közel 40 százalék volt. A belföldi turizmus 10 százalékos növekedése a legaktívabb időszakokban azt eredményezte, hogy a magyar szállásadóknál tavaly még gyakrabban került ki a megtelt tábla - közölték.

Tavaly átlagosan 5 százalékos áremelkedést mértek, az eddigi foglalási adataik alapján a bővülés 2016-ra is előre jelezhető, idén is várható 4-5 százalékos áremelés - mondta Szigetvári József.

A szakember hozzátette: a turizmusba áramló pénz pozitívan hat a szálláshelykínálatra is, egyre több a fejlesztés, így a magyar utazók, illetve az ide látogató külföldiek szinte minden kategóriában találhatnak minőségi, ugyanakkor kedvező ár-érték arányú szálláshelyeket.

A Portfolion Regionális Magántőke Alap közvetlen, egyedüli irányítást szerzett az online szálláshely közvetítéssel foglalkozó Szallas.hu Kft. felett, ezt a versenyhatóság tavaly decemberben hagyta jóvá. A Portfolion tulajdonosai - fele-fele arányban - az OTP Bank Nyrt. valamint a Magyar Export-Import Bank Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!