Tőzsde - Gyenge kezdés New Yorkban

Gazdaság, 2020.05.22

Az előző napi csökkenést követően csekély mértékben gyengülő indexekkel indult a kerekedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.

New Yorkban a kereskedés kezdetén 0,05 százalék csökkenést mutatott a DJIA-30 index, az S&P-500 0,03 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 0,06 százalékkal kezdett alacsonyabban.

Az indexek a csütörtöki zárásig három százalékos nyereséget halmoztak a hét eleje óta a járványügyi korlátozások felszámolásának és a gazdasági növekedés megindulásának a reményében. A befektetői hangulat csütörtöki romlása elsősorban a hongkongi helyzet miatt feszültté vált amerikai-kínai kapcsolatokra volt visszavezethető.

Az olajár csökkent pénteken, a Brent ára 2,94 százalékkal állt alacsonyabban az amerikai piacok nyitásakor a globális kereskedelemben hordónként 35,00 dolláron, a WTI ára pedig 2,98 százalékkal 32,91 dollárra csökkent.

Az olajár csökkenése azzal hozható összefüggésbe, hogy a kínai elnök a parlamenti ülésszak megnyitóján tartott beszédében nem jelölt ki gazdasági növekedési célt az idei évre, ami keresleti aggodalmakat keltett a nemzetközi olajpiacon.

Mindkét mértékadó olajtípus ára azonban már a negyedik egymást követő hete emelkedik részben a csökkenő nyersolajkészleteknek, részben a nagyobb termelők termeléscsökkentésre tett ígéretének köszönhetően. A WTI ára a mostani hét eleje óta 12 százalékkal, a Brent ára pedig 8 százalékkal emelkedett.

Az eurót 0,42 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0903 dolláron, az arany spot ára 0,42 százalékkal emelkedett unciánként 1734,88 dollárra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!