TV műsor

Hárommilliárd forintra pályázhatnak a tervek szerint vezető kutatók

IT/Tudomány, 2017.06.12

Hárommilliárd forintos keretösszeggel tervezik kiírni jövőre az Élvonal kiválósági felhívást olyan vezető kutatók számára, akik a pályázat benyújtását megelőző 10 éves teljesítményük alapján a nemzetközi tudományos élet élmezőnyébe tartoznak, és a tudományterületükön nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos eredményeket érnek el.

Az Élvonal felhívásra kizárólag alapkutatási témákkal lehet majd pályázni, tematikus korlátozás nélkül, abban az esetben, ha a pályázó életrajza és kutatási terve egyaránt megfelel a felhívásban foglaltaknak - olvasható a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) hétfői közleményében.

Az szervezet felmérései alapján a felfedező kutatások területén Magyarországon ezeknek a feltételeknek jelenleg mintegy 120-150 fős pályázói kör felel meg.

A nyertesek öt év alatt legfeljebb 300 (évi maximum 60 millió forint) támogatást fordíthatnak kutatócsoportjuk létrehozására vagy bővítésére és ígéretes alapkutatási projektjük magyarországi megvalósítására.

A 2018-2022 közötti időszakra hárommilliárd forint keretösszeg biztosított, amelyből a 2018. évi kifizetésekre rendelkezésre álló forrás 600 millió forint.

Egy évben várhatóan 10-12 kutató nyerheti el ezt a támogatást. Az öt év lejárta után a korábbi kedvezményezettek ismét csak nyílt versenyen mérkőzhetnek meg a majdani élvonalbeli pályázókkal.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!