Több mint ezer diák vehet részt az MSMS Tudáspont idei 40 foglalkozásán

IT/Tudomány, 2015.10.07

Több mint ezer 10-14 éves diák vehet részt a természettudományokat élményalapú interaktív tanulással népszerűsítő Make Science Make Sense (MSMS) Tudáspont idei 40 foglalkozásán - hangzott el a rendezvénysorozat budapesti sajtótájékoztatóján szerdán.

A 2014-ben az emberi test működésével foglalkozó MSMS Tudáspont oktatási programja idén új tematikával bővül: a workshopokon a Fény nemzetközi éve alkalmából a látással kapcsolatos kísérleteket ismerhetnek meg a gyerekek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Szent-Györgyi Albert Szakkollégiumának önkéntesei segítségével.

További újdonság, hogy idén mintegy 50 szaktanár vehet részt az Magyar Tudományos Akadémia Természettudományos Kutatóközpontjának (MTA TTK) épületébe szervezett két szakmai programon. Összesen tíz ismeretterjesztő kisfilm is készül a tanárok és szaktanácsadók számára, amelyek ötleteket kívánnak adni különféle kísérletek elvégzéséhez.

Az MSMS Tudáspont helyszíne a Millenáris parkban található Láthatatlan Kiállítás, amelyet a foglalkozáson résztvevő csoportok ingyenesen látogathatnak meg vezetett túrák keretében. Bárki számára látogatható a kiállítás területén felállított interaktív installáció is, ahol az emberi szervezetről és a látásról szóló kisfilmeket lehet megnézni.

Emellett idén lesz utazó workshop is: a vidéki iskolák kísérletek elvégzésével és dokumentációjával pályázhatnak arra, hogy "házhoz menjen" hozzájuk az MSMS Tudáspont foglalkozása.

Noha az információ többsége a fénnyel érkezik az emberi agyba, mégis keveset tudunk arról, milyen kulcsszerepet játszik a fény az életünkben - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Kroó Norbert akadémikus, hozzátéve, hogy érdemes minél korábban elkezdeni a gyermekek természettudományos képzését.

Az oktatási program szakmai védnökségét idén is az MTA TTK látja el, amelynek főigazgató-helyettese, Szépvölgyi János a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az MSMS program lehetőséget nyújt az intézmény számára az általános iskolás diákok elérése is. Emellett kiemelte azt is, hogy a program keretében kiválasztott öt tehetséges diák részt vehet az intézmény évente megrendezett nyári kutatótáborában is.

Az MSMS oktatási programjának idei tematikájához kapcsolódva Knézy Krisztina gyermekszemész szakorvos arról beszélt, hogy évről évre nő a fénytörési problémák száma a gyermekek körében - Magyarországon 10-15 százalékuk rövidlátó -, ennek oka pedig valószínűleg a különféle digitális eszközök, okostelefonok, számítógépek és tabletek túlzott használatában keresendő.

A szakember hangsúlyozta a 3 évesnél fiatalabb gyerekek szemészeti szűrésének fontosságát is, hiszen számos probléma később már nem kezelhető kielégítően.

2014-ben az MSMS Tudáspont program részeként 20 foglalkozáson összesen 500 diák vett részt, akik összesen 1800 percet töltöttek különféle kísérletekkel - mondta el a kezdeményezést elindító Bayer Hungária Kft. kommunikációs vezetője, Alföldi Mária. Hozzáfűzte azt is, hogy 2015-ben már 14 európai országban érhető el az MSMS program.

A szerdai eseményen ízelítőt mutattak be az idei foglalkozásokon megismerhető kísérletekből, így például sötét lufik szétrobbantásával érzékeltették a Szent-Györgyi Albert Szakkollégium hallgatói a nagy teljesítményű lézermutatók emberi szemre gyakorolt káros hatásait.

Az MSMS Tudáspont foglalkozásairól és a regisztrálás menetéről a www.bayer.co.hu/msms internetes oldalon lehet többet megtudni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!