TV műsor

Hagyó-per - Súlyosítást, illetve hatályon kívül helyezést kért az ügyész

Kék hírek, 2017.09.07

Az ügyészi perbeszéddel megkezdődött a Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai ellen indult per másodfokú tárgyalása csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán. A vádlottak egy része esetében a büntetések súlyosítására, mások esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére tett indítványt a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség.

A Kecskeméti Törvényszék első fokon hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntette miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönre ítélte Hagyó Miklóst.

A bíróság több más vádlottat is elmarasztalt, rájuk szintén felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki vagy pénzbüntetéssel sújtotta őket, három vádlottat pedig felmentett. Az elmarasztalt vádlottak, köztük Hagyó Miklós, felmentésért fellebbeztek.

Kaszáné Horuczi Zsuzsanna ügyész csütörtökön több mint kétórás perbeszédében hat vádlott - köztük Hagyó Miklós - esetében megalapozatlanságra hivatkozva az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. A többi vádlott esetében a bűnösség kimondását, a büntetőjogi felelősség szélesebb körben történő megállapítását és súlyosabb büntetés kiszabását kérte a bíróságtól.

Az ügyész azt mondta, az elsőfokú ítélet egyes vádpontok esetében megalapozatlan, a tényállás felderítetlen, hiányos, és a törvényszék az indokolási kötelezettségének is csak részben tett eleget. Több vádpont esetében a bizonyítási eljárás szinte teljes megismétlésére lenne szükség - hangsúlyozta.

Kaszáné Horuczi Zsuzsanna kifejtette, az elsőfokú bíróság úgy látta, a vádlottak egyéni érdekek alapján, alkalomszerűen követtek el bűncselekményeket, tevékenységüket nem hangolták össze. Az ügyészség szerint azonban a vádlottak bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket. 2007 januárjától 2008 decemberéig a hét érintett vádlott között alá-fölérendeltségi viszony alakult ki, és a BKV Zrt. vezetői a vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve a cégnek vagyoni hátrányt okoztak.

A védői fellebbezésekkel kapcsolatban az ügyész kifejtette, a felmentésre irányuló indítványok kizárólag a bíróság mérlegelési tevékenységét támadják, így azoknak szerinte nem adhat helyt az ítélőtábla.

A tárgyalás a védői perbeszédekkel folytatódik. A táblabíróság az ügyben még két tárgyalási napot tűzött ki, a Mezőlaki Erik vezette tanács várhatóan szeptember 21-én hirdet határozatot.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!