Jogerősen öt év fegyház egy trafik kirablásáért

Kék hírek, 2017.03.27

Öt év fegyházbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék hétfőn jogerősen egy férfit, aki tavaly májusban késsel fenyegetőzve kirabolt egy debreceni trafikot - közölte a törvényszék sajtótitkára az MTI-vel.

Veszprémyné Szajkó Márta hozzátette: a törvényszék annyiban változtatta meg az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság ugyancsak öt év fegyházbüntetést kiszabó ítéletét, hogy egy másik büntetőügyben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztésnél a felfüggesztés időtartamát a mostani jogerős fegyházbüntetés időtartamával meghosszabították, így a próbaidő egy évről hat évre növekedett.

A vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfi a büntetés kétharmad részének letöltése után szabadulhat feltételesen.

A férfi 2016 májusában Debrecen belvárosában, a Darabos utca elején bement egy nemzeti dohányboltba és rosszullétre hivatkozva vizet kért az eladótól. Miközben az eladó megpróbálta teljesíteni a kérését, a zsebéből elővett egy kést és a bevétel átadására szólított fel. Az eladó kinyitotta a kasszát és 106 500 forintot adott át a férfinak, aki ezután egy nonstop üzletben a boltosokkal taxit hívatott. A rendőrség Hajdúvidnél a taxit feltartóztatta, és a férfit elfogta. A rendőrök a pénzt és a kést is megtalálták nála.

A férfi a bíróságon teljes, minden részletre kiterjedő vallomást tett és beismerte bűnösségét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!