Nol: elloptak egy Csontváry-festményt a MODEM-ből

Kék hírek, 2014.04.24

A debreceni MODEM raktárából ellopták Csontváry Kosztka Tivadar és Nemes Lampérth József egy-egy alkotását, amelyeknek az értéke összesen több mint százmillió forint - adta hírül a nol.hu.

Elloptak egy Csontváry-festményt és egy Nemes Lampérth-tusrajzot a debreceni MODEM-ből A Népszabadság tudósítója szerint az intézmény múlt héten feljelentést tett, az önkormányzat is tud a Debrecenben példátlan bűnügyről, de a nyilvánosságot "elfelejtették" értesíteni.

Az Antal-Lusztig-gyűjtemény két kiemelkedő darabja tűnt el, az egyik Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal című alkotása, amelyet a MODEM-ben nyolc évvel ezelőtt 80 millió forint értékben vettek át letétbe a debreceni önkormányzattal kötött szerződés alapján. A másik ellopott mű Nemes Lampérth József tusrajza Táj dombokkal címmel, ennek értéke a letétbe adáskor 25 millió forint volt.

A gyűjtemény tulajdonosa, Antal Péter debreceni műgyűjtő a Népszabadságnak azt mondta: nem tudni, hogy a műveket mikor és milyen körülmények között lopták el, és érthetetlen, hogy az ipari kamerákkal megfigyelt és biztonsági őrökkel felügyelt létesítményben miért nem vették észre hamarabb a bűncselekményt.

Antal Pétert mintegy két hete értesítették a MODEM-ből, hogy nézzék át a földszinti raktárt, mert nem találnak két képet. Ezután Kukla Krisztián igazgató belső vizsgálatot rendelt el, majd múlt héten feljelentést tett.

Az MTI kereste a MODEM-et, de egyelőre nem érte el az intézmény illetékesét.

http://nol.hu/belfold/lopas-a-modem-bol-eltunt-egy-csontvary-es-egy-nemes-lamperth-mu-1458255
(MTI)

Galériánk

Elloptak egy Csontváry-festményt és egy Nemes Lampérth-tusrajzot a debreceni MODEM-ből Elloptak egy Csontváry-festményt és egy Nemes Lampérth-tusrajzot a debreceni MODEM-ből Elloptak egy Csontváry-festményt és egy Nemes Lampérth-tusrajzot a debreceni MODEM-ből Elloptak egy Csontváry-festményt és egy Nemes Lampérth-tusrajzot a debreceni MODEM-ből
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!