TV műsor

Szombaton kezdődik az európai mobilitási hét

Kék hírek, 2017.09.14

Szombaton kezdődik az európai mobilitási hét programsorozat, amely a városi közlekedés ésszerűsítését és a környezetkímélő közlekedési alternatívák népszerűsítését célozza.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Főpolgármesteri Hivatal csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ország tizenhatodik alkalommal csatlakozik a programsorozathoz, ennek keretében szombaton és vasárnap lezárják Budapesten az Andrássy utat a gépjárművek elől. A közlekedési szolgáltatók standjai mellett a fővárosi közszolgáltató társaságok, több kerület, civilszervezetek is kiállítanak, valamint különböző programokkal és koncertekkel várják a látogatókat.

A mobilitási hét a városi közlekedés ésszerűsítését és a környezetkímélő közlekedési alternatívák népszerűsítését célozza meg, a városok fenntarthatóbbá és zöldebbé tételére, a gépkocsival történő közlekedés alternatíváinak kipróbálására buzdít. Az idei év mottója a "Közös út, közös jövő", témája pedig a tiszta, közösségi és intelligens mobilitás.

Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon, 2016-ban már több mint 200 település vett részt a programokban, amivel Magyarország - közel ötven ország versenyében - a harmadik helyen végzett - közölték.

Az Andrássy út lezárása miatt változik egyes közösségi közlekedési járatok menetrendje is, terelt útvonalon közlekednek majd a 20-as, a 30-as, 30A és 230-as, valamint a 105-ös busz, a 70-es, a 73-as, a 75-ös és a 78-as troli és a 979-as éjszakai busz.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!