Vádat emeltek egy csaló szolnoki férfi ellen

Kék hírek, 2017.03.24

Hatvankét rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat egy szolnoki férfi ellen a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az ügyészség börtönben letöltendő szabadságvesztés és vagyonelkobzás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

A főügyészség azt írta: a megnyerő modorú férfi 2007 és 2015 között pénzügyi tanácsadóként kötött ismeretségeket a többségükben Jász-Nagykun-Szolnok vagy Pest megyében, illetve a fővárosban lakó sértettekkel.

A sértettek a megtakarításaikat kedvező befektetési lehetőség, magas kamat, illetve jelentős hozam reményében bízták rá. A vádlottnak azonban már a megállapodások létrejöttekor sem állt szándékában a vállalt kötelezettségeit teljesíteni, hiszen nem volt reális lehetősége ígéreteinek beváltására - olvasható a közleményben.

A rászedett emberektől kicsalt pénz 500 ezer és 42 millió forint között volt. A csaló 62 sértett megkárosításával több mint 381 millió forinthoz jutott. A kárból valamivel több mint 116 millió forint térült meg.

A vádlott az eljárás megindulása után külföldre szökött, nemzetközi elfogatóparancs alapján Németországban kapták el - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!