TV műsor

Koronavírus - Bankszövetség: a kormány és az MNB kellő időben és nagyságrendben hozott érdemi döntéseket

Koronavírus, 2020.04.07

A kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kellő időben és nagyságrendben hozott érdemi döntéseket, a kedden bejelentett eszközrendszer jelentősen hozzájárul a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához, és az azt követő gazdasági újraindulás elősegítéséhez - írta a Magyar Bankszövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint kifejtik, a koronavírus-veszélyhelyzet kapcsán bevezetett európai, kormányzati és jegybanki intézkedések elsősorban az emberélet feltétlen védelmére, a lakosság megsegítésére és az érintett ágazatok/vállalkozások támogatására fókuszálnak. Teszik mindezt úgy, hogy az aktuális védekezési feladatok mellett már most figyelnek a fertőzésveszély utáni általános újraindulásra.

Ez a krízis elsősorban nem gazdasági jellegű, hanem egy egészségügyi válság, melynek kiterjedt gazdasági hatásai ma még beláthatatlanok. A veszélyhelyzet kezelése, majd a gazdaság újraindítása csak nemzeti összefogáson keresztül tud megvalósulni. Ezen törekvéseket mutatják a kormány és a jegybank kedden bejelentett intézkedései - írják.

A közleményben hangsúlyozzák: a bankszektor hagyományos szerepköre alapján a gazdaság működésének a motorja, mely a fenntartható gazdasági fejlődést biztosítja. Válság idején, mint 2020 tavaszán, ez a funkció stabilizáló erővel bír. A bankszövetség ezért üdvözli a kormány és a Magyar Nemzeti Bank által bejelentett eszközrendszert, mely jelentősen hozzájárul a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához, és az azt követő gazdasági újraindulás elősegítéséhez.

"Külön kiemeljük, hogy a kormány és a Magyar Nemzeti Bank kellő időben és nagyságrendben hozott érdemi döntéseket" - írják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!