Koronavírus - Lacza Zsombor: újabb donoroktól vettek vérplazmát súlyos koronavírus-betegek gyógyításához

Koronavírus, 2020.05.06

Újabb donoroktól vettek vérplazmát, amely súlyos állapotú koronavírus-betegek gyógyítására alkalmas - mondta Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem rektorhelyettese szerdán az MTI-nek.

A módszer lényege, hogy a koronavírus-fertőzésből gyógyultak vérplazmája ellenanyagot tartalmaz, amely a súlyos betegeknek beadva jelentősen segítheti a gyógyulást. Első lépésben vizsgálni kell, hogy a donor vérplazmája tartalmaz-e gyógyításra alkalmas ellenanyagot, mert az eddigi tapasztalatok szerint ez körülbelül a gyógyultak tizedénél figyelhető meg. Amennyiben a vérplazma alkalmas a gyógyításra, akkor második lépésben leveszik a vérplazmát - ismertette a szakember.

A módszer kidolgozásában és alkalmazásában együttműködik több minisztérium, egyetem és kutatóhely: így többek között a Honvédelmi Minisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Testnevelési Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, az Országos Vérellátó Szolgálat, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház és a KEDPLASMA Magyarország - mondta a rektorhelyettes.

A Magyar Honvédség Modernizációs Intézete március óta sok segítséget nyújtott a veszélyhelyzet gyors megoldását segítő készítmény előállításához, szerdán pedig három önként jelentkező - egy katona és két honvédségi alkalmazott - vérplazmájának tesztelését végzik el, és ha megfelelőek az eredmények, akkor leveszik a gyógyításhoz szükséges vérplazmát - tette hozzá Lacza Zsombor.

Szerda délelőttig 262-en ajánlották fel vérplazmájukat, de a szakemberek várják további donorok jelentkezését. Miután csak minden 10. gyógyult alkalmas donornak és egy donor egy súlyos állapotú koronavírus-betegnek tud segíteni, akár ezres nagyságrendben is szükség lehet rájuk - mondta a rektorhelyettes.

Gyógyult koronavírus-betegek az [email protected] e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon jelentkezhetnek donornak. Vérplazmát a Semmelweis Egyetemen és a székesfehérvári Szent György kórházban lehet adni, a donorok szállításáról gondoskodnak, maga a vérplazmavétel pedig jóval kisebb megterhelést jelent, mint a véradás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!