A Juncker-terv 225 milliárd eurót mozgósíthatott eddig az EU tagállamaiban

Külföld, 2017.07.24

Nagyjából két év alatt több mint 225 milliárd eurót mozgósíthatott az Európai Unió tagállamaiban a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) - közölte hétfőn az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a 2015-ben útjára indított beruházásösztönző intézkedéscsomag keretében a huszonnyolc tagországban eddig megvalósított beruházások értéke meghaladja a kétharmadát a kijelölt célnak.

A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság három év alatt, túlnyomórészt magántőke mozgósításával 315 milliárd euró értékű beruházás megvalósulását szeretné elérni. A tervek szerint 240 milliárd eurót infrastruktúra-fejlesztésre és innovációra fordítanak, 75 milliárdot pedig a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására.

Az EFSI felállítása óta eltelt időben jóváhagyott projektek végrehajtásához összesen mintegy 43 milliárd eurót ítéltek meg, ebből 33,7 milliárdot infrastruktúra-fejlesztésre, 10 milliárdot pedig a kkv-k támogatására. A bizottság közlése szerint a beruházásokból körülbelül 445 ezer kis- és középvállalkozás fog profitálni.

A Juncker-terv lényege, hogy az uniós büdzséből rendelkezésre bocsátott összegek segítségével olyan beruházások megvalósulását segítsék elő a multiplikátorhatást kihasználva, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításba.

Az Európai Bizottság tavaly javaslatot tett a beruházási program élettartamának és tőkeerejének megduplázására, amellyel a tervek szerint 2020-ig legkevesebb 500 milliárd eurót tudnának majd mozgósítani, 2022-ig pedig 630 milliárd eurót.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!