A közbiztonság erősítését szolgáló törvényeket fogadott el a német parlament

Külföld, 2017.04.27

A közbiztonság erősítését szolgáló törvényeket fogadott el csütörtökön a német szövetségi parlament. A Bundestag döntése alapján lábbilincsnek is nevezett elektronikus jeladó készülék viselésére lehet kötelezni a terrorcselekmény elkövetésére hajlandónak tartott embereket, és súlyos büntetést kaphat, aki rendőrre támad.

A Bundestag a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) működéséről szóló törvény módosításával tette lehetővé az elektronikus jeladó viselésének elrendelését. A BKA azonban csak azokban az ügyekben intézkedhet, amelyek szövetségi hatáskörbe tartoznak, a terrorcselekmény elkövetésére hajlandónak tartott mintegy 5000 ember túlnyomó többségének megfigyelése pedig a tartományi hatóságok feladata. A szövetségi kormány ezért sürgeti a tartományi kormányokat, hogy kezdeményezzék hasonló jogszabály megalkotását a helyi törvényhozásban.

A kereszténydemokrata (CDU) vezetésű belügyminisztérium és a szociáldemokrata (SPD) vezetésű igazságügyi minisztérium a tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett iszlamista terrortámadás hatására javasolta a Bundestagnak az új szabályt. A BKA működési rendjét több más ponton is átalakították, így ez a hatóság lesz a föderális berendezkedés miatt széttagolt rendőrségi informatikai rendszerek központi irányítója, és a kapcsolattartó szerv az informatikai kérdéseket érintő nemzetközi rendőri együttműködésben.

Az utóbbi elemeket az ellenzéki pártok adatvédelmi aggályokra hivatkozva nem támogatták, és elutasították a lábbilincs szabályt is, azzal érvelve, hogy egy öngyilkos merényletet tervezőt nem tart vissza ilyen szerkezet.

A Bundestag egy másik módosítással szigorította a rendőrök, mentősök, tűzoltók elleni tettlegesség büntetését. Új szabályként bevezették, hogy nem csupán az intézkedő rendőrök megtámadása büntetendő, hanem általában véve tilos a szolgálatot teljesítő - például járőröző - vagy éppen valamilyen ügyben eljáró rendőrök elleni erőszak.

Egyúttal szigorították a büntetési tételeket, így három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki rendőr megtámadásáért. A belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium szerint a szigorítás a hivatalos szervek elleni erőszak elharapódzása miatt szükséges, adataik szerint csak 2015-ben 64 ezer 371 bűncselekményt követtek el szolgálatot teljesítő rendőrök ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!