TV műsor

Bejrúti robbanás - M1: egy helyszínen élő magyar látta a robbanást

Külföld, 2020.08.05

Egy Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a libanoni főváros kikötőjében kedd este történt robbanásnak, amelynek több ezer sebesültje és már több tucat halottja van.

Bejrúti robbanás Az M1 Híradónak Skype-on nyilatkozó Németh Ágoston elmondta: a kikötővel szomszédos városrészben lakik menyasszonyával, mintegy 300-400 méterre a történtektől. A lakásuk teraszáról nézte végig ahogy 17 óra 40 perckor lángba borult a kikötőben egy épület. Először puskaropogás szerű hangot hallott, majd 18 óra után volt a második, az igazán hatalmas robbanás, amelyet a felvételeken látni. Egy pillanattal később az ablakok kitörtek, ő a földön találta magát és látta, hogy a lakásuk romokban van: minden ablak kitört, az összes bútor szanaszét repült, semmi nem maradt a helyén, mindenütt üvegszilánkok borították a padlót, a bejárati ajtó teljesen kidőlt, a lift fémajtaja beszakadt. Úgy döntöttek, hogy barátaikhoz költöznek át. Útban feléjük az utcán folyamatos volt a szirénázás, és látták, ahogy sebesülteket visznek autókkal. Mint mondta, a helyi híradások szerint egy ammónium-nitrát raktár égett és robbant fel.



A műsorvezető kérdésére Németh Ágoston közölte: nem volt tudomása arról, hogy a közelben robbanószert tároltak volna. Mint mondta, az ammónium-nitrát műtrágyagyártáshoz is alapanyag, ezért nem jelentené ki, hogy robbanószer volt az épületben.

Közölte, hogy a teraszukról látta azt is, amint egy hajót a robbanás odébb lök, és az épület, amely kigyulladt, eltűnt, helyén kráter van, amelybe beömlött a tenger.

Németh Ágoston elmondta még, hogy jól vannak, szerencsére több magyar barátjuk él Bejrútban, akikkel felvették a kapcsolatot, azok pedig felajánlották, hogy megszállhatnak náluk.
(MTI)

Címkék

Bejrút Robbanás
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!