Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár tájékoztatása szerint az év végéig 600 Törökországban, 300 Libanonban és mintegy 150 Jordániában tartózkodó szíriai menekült belgiumi letelepítése valósul meg.
Mint elmondta, a Törökországból érkezők az Európai Unió és Ankara között 2016-ban létrejött migrációs megállapodás alapján veszi át Belgium. A megállapodás értelmében minden egyes Görögországból Törökországba visszaküldött, nemzetközi védelemre nem jogosult illegális bevándorló helyett szíriai menekültet telepítenek át az unió valamelyik tagországába.
A Libanonból és Jordániából érkezőket egy nemzetközi letelepítési program keretében fogadja Belgium. A menekülteket előzetes szűrés és ellenőrzés után választják ki és készítik fel a belgiumi életre - mondta az államtitkár.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint a 2005 óta vezetett letelepítési programok keretében rendelkezésre álló helyek száma nem elegendő. Noha tavaly 125 ezer menekült befogadása valósult meg, a szükséget szenvedők száma mára meghaladja a 1,2 milliót - írja a napilap.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!