Donald Trump az eddiginél nagyobb gazdasági növekedést ígér

Külföld, 2018.07.27

Az eddiginél nagyobb gazdasági növekedést ígért Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban mondott rövid beszédében.  

Az elnök - kommentálva a pénteken reggel nyilvánosságra hozott adatokat az amerikai gazdaság harmadik negyedévi teljesítményéről - "gazdasági csodáról" beszélt, és leszögezte, hogy az amerikai gazdaság 2014 óta most teljesített a legjobban. A kereskedelmi minisztérium által közzétett, bár még nem végleges adatok szerint ugyanis az amerikai gazdaság a második negyedévben 4,1 százalékos növekedést mutatott fel.

"Ez történelmi jelentőségű fordulat" - fogalmazott Donald Trump, és kijelentette, hogy az üzleti világ bizalma "történelmi magasságokat" ért el. Hangsúlyozta, hogy az általa meghirdetett "Amerika az első" politika - és ezen belül is személyes kemény kiállása a kereskedelmi kérdésekben - a munkahelyek számának gyors növekedését eredményezte. "És még csak alig több mint másfél éve vagyunk hivatalban" - tette hozzá. Donald Trump kijelentette: "különlegesen jó" harmadik negyedévet jósol és álláspontja szerint az Egyesült Államok "jó úton van" ahhoz, hogy a GDP (bruttó nemzeti össztermék) évi 3 százalékkal növekedjék. Nem mulasztott el arra utalni, hogy elődjei, Barack Obama és George W. Bush elnökök szerinte nem tudtak ilyen gazdasági eredményeket felmutatni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!