Elutasította Radovan Karadzic fellebbezését az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa

Külföld, 2019.04.03

Elutasította Radovan Karadzic életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egykori boszniai szerb elnök fellebbezését szerdán az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT).

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék 2016-ban 40 év börtönnel sújtotta Karadzicot az 1992-1995-ös, csaknem százezer halottat követelő boszniai háborúban elkövetett népirtás, illetve háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Ezt a bíróság ügyeit mandátuma lejárta után átvevő MICT nemrég jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította.

A magát ártatlannak valló, 73 éves elítélt fellebbezett a határozat ellen, annak felülvizsgálatát kérve.

Az ügyben eljáró testület szerdán arról számolt be, hogy nem fogadták be a kérelmet, mert jogilag megalapozatlan.

Az így érvényben maradó ítélet szerint Karadzic a srebrenicai mészárlásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút gyilkoltak meg.

A boszniai szerb elnöki tisztséget 1992-től betöltő Radovan Karadzic ellen már 1995-ben vádat emeltek, ő azonban éveken át bujkált, s csak 2008 júliusában fogták el Belgrádban és adták ki Hágának, ahol a következő évben kezdődött meg a pere.

Karadzic megítélése Bosznia-Hercegovinában máig vitatott. Az ország többségében bosnyákok és horvátok lakta részében egyértelműen háborús bűnösnek tartják, míg a szerbek lakta területeken inkább hősként tekintenek rá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!