TV műsor

Erdogan szerint jövő heti washingtoni látogatása "új mérföldkövet" jelent a török-amerikai kapcsolatokban

Külföld, 2017.05.12

Recep Tayyip Erdogan szerint jövő heti washingtoni látogatása "új mérföldkövet" jelent a török-amerikai kapcsolatokban

Erdogan május 16-17én lesz az amerikai elnök, Donald Trump vendége. Az ankarai repülőtéren Kínába indulása előtt elhangzott pénteki nyilatkozatában a török államfő úgy értékelte, hogy látogatása új fejezetet nyit a kétoldalú kapcsolatokban,

A két NATO-tagország kapcsolata a szíriai helyzet rendezésére vonatkozó nézeteltérések miatt az utóbbi hónapokban feszültté vált. Különösen amiatt, hogy Washington tavaly november óta a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) fegyvereseit támogatja az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai fellegvára, Rakka elleni offenzívában, miközben Ankara az YPG-t terrorszervezetnek tekinti.

Ráadásul Donald Trump a héten jóváhagyta, majd az elmúlt napokban az amerikai védelmi minisztérium meg is kezdte a fegyverszállításokat Rakka ostroma előtt a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab lázadó szervezetnek, amelynek fő erejét az YPG alkotja. Ankara szerint az YPG a Törökországban 1984 szakadár felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai ága és az YPG önálló kurd állam létrehozására törekszik, ami nemzetbiztonsági kérdés.

Erdogan pénteken ismét bírálta Trump döntését és mint mondta, a lépés ellentétes országaik stratégiai érdekeivel. Kifejtette: az Egyesült Államok még mindig átmeneti időszakon megy keresztül, ezért Törökországnak figyelmesebbnek és érzékenyebbnek kell lennie. Vannak folyamatok, amelyeket az előző washingtoni adminisztráció hagyott hátra, így az YPG-nek nyújtott fegyveres segítséget is.

A török államfő közvetlenül kínai útja után utazik tovább az Egyesült Államokba. Erdogan és Trump először találkozik személyesen azóta, hogy az amerikai elnököt január 20-án beiktatták hivatalába.

Binali Yildirim török kormányfő pénteken Londonban újságíróknak azt nyilatkozta, hogy Erdogan amerikai látogatása alkalmat terem arra, hogy Washington "helyrehozza a tévedést".

A török és az amerikai vezető találkozójának másik fő témája annak az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónoknak a kiadatása lesz, akit Ankara a tavaly július 15-ei puccskísérlet kiterveléséért felelőssé tesz. "A végsőkig folytatjuk az ügyet" - szögezte le Erdogan pénteki sajtótájékoztatóján.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!