Fehérorosz válság - Minszkben tárgyal az orosz védelmi miniszter

Külföld, 2020.09.16

Szergej Sojgu védelmi miniszterrel az élén orosz katonai delegáció érkezett szerdán Minszkbe - jelentették a fehérorosz katonai tárcára hivatkozva orosz hírügynökségek.

A szűkszavú hivatalos közlés szerint a látogatás célja Fehéroroszország és Oroszország közötti kétoldalú katonai együttműködés kérdéseinek megvitatása. A két ország részvételével egyébként jelenleg hadgyakorlat folyik Szláv testvériség - 2020 kódnéven.

Minszk és Moszkva a két országból álló Szövetségi Állam, illetve a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete keretében is katonai szövetségese egymásnak.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerdán a parlament tagjaival és az állami intézmények vezetőivel megtartott találkozóján "mítosznak" nevezte azt a narratívát, miszerint Fehéroroszországban spontán önszerveződés eredményeként forradalmi helyzet jött létre. Mint mondta, a jelenség nem új és emlékeztetett rá, hogy a kilencvenes években hasonló események zajlottak le az országban.

A minszki belügyminisztérium szerdai tájékoztatása miatt 43 ember ellen indult bűnvádi eljárás hivatalos személy elleni erőszak címén, közülük 21 embert pedig gyanúsítottként kezelnek konkrét bűncselekmény elkövetése miatt, és az esetükben fennállhat a szabadságvesztés lehetősége. További 36 ember ellen szabálysértési eljárás indult. A tárca szerint augusztus 9-étől kezdve (az elnökválasztás napjától) mintegy 300 rendőr adatai kerültek ki az internetre. A rendőrség több mint 250 munkatársa és családtagja lett ezáltal nyomásgyakorlásnak kitéve. A belügyminisztérium korábban bejelentette, hogy a rendőrség munkatársait, valamint családtagjaikat érő minden fenyegetés, rágalmazás, sértegetés, valamint személyes adataikkal való visszaélés eseteit rögzítik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!